2022. 09. 07.

Seiko Astron “Nova” modellek a 10 éves évforduló tiszteletére - új csillag születik

2012-ben jelent meg a high-tech órák egyik csúcsát jelentő Seiko Astron kollekció, amely elsőként kínálta a világon a GPS Solar kalibert az atomórák pontosságával. 10 év telt el azóta, és a fejlődés töretlen - a most érkező újdonságok ez előtt a 10 év előtt tisztelegve jelennek meg.

Seiko Astron, a régi-új forradalom az órák világában

A Seiko képes volt arra, hogy kétszer is a feje tetejére állítsa az órák addig megismert világát, és mindkétszer a Seiko Astron modellel tette meg ezt. Elsőre 1969 december 25-én, amikor bemutatták a forradalmian új kvarc kalibert és az ezzel készült eredeti Seiko Quartz-Astron modellt, az Astron 35SQ néven ismert órát. A korábban csak a luxus kategóriában elérhető pontossághoz immár bárki hozzájuthatott. Bár az első modellek ára még mai mércével mérve is magas volt, a tömeggyártás beindulásával hamarosan olcsó, elérhető árú kvarcórák jelentek meg mindenhol, amelyek újraértelmezték az óraipart hosszú évtizedekre. A kétezres évek elején aztán újra előkerült egy ötlet, amely a technológiai fejlődésben újra akkora ugrást jelentett, mint a hatvanas évek végén a kvarc karórák - ez a GPS technológia máig ismert legfejlettebb változata volt, amelyet GPS Solar néven ismerhetünk.

Seiko Astron 101

GPS műholdak jelével szinkronizált kaliber már létezett ekkoriban, ám az csak egy műhold jelét volt képes venni. Azt a problémát a Seiko oldotta meg, hogy ne kelljen az órának manuálisan megadni, melyik időzónában tartózkodik éppen, ez pedig több műhold jelének egyidejű vételével lehetséges.   
Tudtad? A GPS műholdak órajele az atomórával szinkronban fut, ám minden műhold a világon ugyanazt az időt sugározza. A GPS vevők, akár egy autóban, akár egy karórában vannak, meg kell határozzák a helyzetüket ahhoz, hogy tudják, mekkora az eltérés az UTC időzónához képest, és így az adott helyen érvényes pontos időt jeleníthessék meg.
  2012-ben jelent meg a Seiko 7X kaliber ezzel a technológiával, és a vállalat akkori elnöke egy bátor húzással elővette az Astron nevet, és az újra életre kelt, tovább hirdetve a vállalat technológiai fölényét.

Seiko Astron “Nova” újdonságok és egy limitált kiadás a jeles évfordulóra

A most érkező négy modell a Seiko Astron GPS Solar kollekció legmodernebb vonalát képviseli. Az 5X53 kaliber a valaha volt legfejlettebb Astron GPS Solar kaliber, amely méretével, műszaki megoldásaival és az ebből eredő kisebb energiaigényével is a csúcskategóriát jelenti a high-tech óraszerkezetek között. A korábbiaknál kisebb mérete lehetővé teszi új, izgalmas formájú tokokban való elhelyezésre is, és az újdonságok formája igazán izgalmas lett. A kerekből szögletesbe hajló, éles, határozott élekkel és síkokkal határolt forma teljesen új, jól illik az elmúlt időszakban megjelent Seiko modellek sorába. Valamennyi új modellnél a tok és fémszíj titánból készült, amely az acélénál 40 százalékkal kisebb súlyával kényelmes viseletet tesz lehetővé, és emellett a Seiko “Super-hard coating” eljárásának köszönhetően a karcoknak is hosszan ellenáll.

Különleges anyagokból nincsen hiány, a lünetta kerámiából, az óraüveg pedig zafír kristályból készült, amelyek szintén a hosszantartó karcmentes szépségért felelnek. A három új Astron modell, az SSH117J1, az SSH119J1 és az SSH121J1 egyedi mintázatú számlapot kapott, innen a “Nova” elnevezés is.  A sugárirányban strukturált számlap egy csillagászati jelenséget idéz meg, ez a “Nova”, vagy ahogy régen nevezték, az új csillag születése. Bonyolult folyamat, nehezen érthető számunkra a tíz- sőt százezer években számlált élete egy csillagnak, de a szépsége örök, és a számlapok ezt örökítik meg.

Seiko Astron SSH117J1

Egy klasszikus színösszeállításban érkezik az SSH117J1 modell. A titán tok és szíj a különleges fém saját, eredeti fényében ragyog, ehhez illeszkedik a számlap ezüstje, és az egészet mintegy keretbe foglalja a kontrasztos, fekete színű kerámia lünetta az UTC városkódokkal, amelyek egy világutazó mindennapjaihoz szorosan hozzátartoznak.

Seiko Astron SSH119J1

Az Astron SSH119J1 modell szintén a titán jellegzetes színében készült, a kerámia lünetta szintén fekete, de itt a feketébe hajló sötétszürke számlap a kék segédszámlapokkal és a fekete dátumtárcsával már egy izgalmas, egyszersmind sportosan elegáns színösszeállítás. A színes segédszámlapok kiemelik az Astron design egyik legjellegzetesebb elemét, a három dimenziós számlapot, amely több síkban épül fel, igen látványosan.

Seiko Astron SSH121J1

Egy kicsit kilóg a sorból az SSH121J1 modell, éjkékkel kombinált feketeségével az éjjeli égboltot festi le, ahogy egy nóva  jelenik meg rajta jellegzetes, sugárirányú vonalaival. A teljes tok és a titán szíj is fekete bevonatot kapott, hangsúlyosan sportossá téve ezt a modellt.   A Seiko Astron fejlesztései persze nem hiányozhatnak ezekből a modellekből sem, így az 5X sorozattal bemutatkozott “Smart adjuster”, vagyis a fémszíj egyszerű utánállíthatósága is elérhető.

Seiko Astron SSH123J1 “Supernova” limited edition

A negyedik most érkező modell az Astron SSH123J1 lesz, amely nem véletlenül kapta a “Supernova” jelzőt. Az éjfekete tok és fémszíj tökéletes alapot biztosít a rendkívüli számlaphoz, amely a sugaras struktúrát egy olyan különleges színjátékkal egyesíti, amely még a Seiko híresen kidolgozott számlapjai között is ritka, a mutatók pedig kék Lumibrite foszforeszkáló festést kaptak.

A szupernóva egy hatalmas csillagrobbanás, amelynek fénye a Napét is meghaladja - ezt képzeljük el milliónyi fényév távolságból csodálva, és meg is van a látvány, amit ez a modell nyújt. A különlegességét növeli a limitált kiadása, az egész világon mindössze 1500 számozott darab készült belőle.  

Seiko Astron SSH117 SSH119 SSH121 SSH123 modellek -  technikai adatok 

 
SSH117 SSH119 SSH121 SSH123
Kaliber 5X53 5X53 5X53 5X53
Járástartalék  6 hónap / 2 év 6 hónap / 2 év 6 hónap / 2 év 6 hónap / 2 év
Tok átmérő 43.1 mm 43.1 mm 43.1 mm 43.1 mm
Tok vastagság 12.2 mm 12.2 mm 12.2 mm 12.2 mm
Tok anyaga titán (Super-hard coating) titán (Super-hard coating) titán (Super-hard coating) titán (Super-hard coating)
Szíj anyaga titán (Super-hard coating) titán (Super-hard coating) titán (Super-hard coating) titán (Super-hard coating)
Óraüveg zafír kristály zafír kristály zafír kristály zafír kristály
Vízállóság 10 Bar 10 Bar 10 Bar 10 Bar
[et_pb_cta title="Seiko Astron %22Nova%22 SSH119J1" button_url="http://seikoboutique.hu/ora/ssh119j1/" url_new_window="on" button_text="MEGNÉZEM" _builder_version="4.9.2" _module_preset="default" background_color="RGBA(0,0,0,0)" custom_button="on" button_text_color="#FFFFFF" button_bg_color="#DA9A66" button_alignment="center" min_height="249px"]

Nézd meg a Seiko Seiko Astron SSH119J1 modellt a Seiko Boutique Budapest kínálatában

[/et_pb_cta]
óra kereső

Találja meg az Önhöz illő Seiko órát!

Nehezen boldogulsz a divat és stílus világában és segítség kellene a döntéshez? Ennek érdekében összegyűjttünk néhány tanácsot, amelyeket mindenképp érdemes átnézned.
[et_pb_button button_text="Megtekintés" button_alignment="center" _builder_version="4.4.1" custom_button="on" button_bg_color="rgba(208,202,202,0)" button_border_color="rgba(208,202,202,0.5)" button_bg_color_last_edited="off|desktop" button_bg_color__hover_enabled="on|hover" button_bg_color__hover="rgba(208,202,202,0.5)" button_bg_enable_color__hover="on" button_border_color__hover_enabled="on|hover" button_border_color__hover="rgba(208,202,202,0)"][/et_pb_button]

TOVÁBBI CIKKEK