Seiko Astron történelem

1969 – a kezdetek

1969 december 25-én, Karácsony estéjén valami elkezdődött. A karórák addig ismert világa alapjaiban változott meg, hiszen megjelent az elektronika is ebben az eddig rendkívül zárt, a tradíciókra épülő világban is. A megjelenése időszerű volt, mert ekkorra eljutottak a felhasználók odáig, hogy elérhető, de mégis a lehető legpontosabb órákat szerettek volna viselni, amelyekkel nem kell foglalkozni naponta, nem kell felhúzni, beállítani, csak egyszerűen ránézni, és mindig a pontos időt leolvasni róla.

A Seiko volt az első, aki képes volt választ adni erre a kihívásra, a quartz szerkezetek kialakulásáról és történetéről itt írtunk nemrég, érdekes történet volt.

Új idők, új technikai megoldások – rádióvezérelt órák és az első műholdas darabok

Több mint 40 év telt már el az első Seiko Astron megjelenése óta, a világ közben nagyon sokat változott. A quartz szerkezetek már mindennapossá váltak a karórákban, sőt az élet sok más területén is.

Ami nem változott, az a pontosság iránti igény a karórák terén. Egyre inkább előtérbe kerül ez a kérdés, mind a mechanikus, mind az elektronikus óráknál, mert egyre pontosabb és pontosabb modellek lépnek piacra, így a versenyben már csak a lehető legkisebb járáseltéréssel lehet az élen járni.

A mechanikus órák világában a pontosság egy igen összetett és kifinomult tervezési és gyártási folyamat eredménye, így érthető, hogy a felső kategória darabjai képesek tartósan és megbízhatóan a pontos járásra.

Seiko Astron GPS

Ám a fejlődés nem állt meg az elektronikus óráknál sem, sorra jelentek meg az új technológiák, melyek közül a rádióvezérelt szerkezetek voltak sokáig a legnépszerűbbek. Ezek működési elve egyszerű volt, egy földi rádióadó sugárzott egy referencia jelet, mely atomórával szinkronizált, így a jel fogadására képes órák mindig ezt az időt mutatták.

A technológia hátránya, hogy a jel nem egyformán erős mindenhol, az adótól távolabb eső területeken és nehezebb domborzati viszonyok között már nem biztos a szinkronizálás.

A japán óraipar készített műhold jellel működő darabot is, ám az egy műhold jelét volt csak képes venni , és a felhasználónak kellett megadni, melyik időzónában tartózkodik éppen – már ha tudta, persze.

Jól látszik hát, hogy egyáltalán nem egyszerű feladat olyan órát készíteni, amely a felhasználó különösebb hozzáértése és beavatkozása nélkül is képes bárhol a világon (tényleg bárhol) a pontos időt mutatni.

A Seiko-nak 2012-re ezt is sikerült elérnie.

Seiko Astron 2012

2012 – egy legenda visszatért, megjelenik a Seiko Astron Solar GPS

Miért is beszélünk visszatérésről? A 2005-ben megkezdett tervezési folyamat végére 2012-ben megjelent Seiko Astron Solar GPS modell első ránézésre nem is hasonlít az 1969-es Astron 35SQ típusra.

A Seiko akkori (és mai) elnöke, az alapító ükunokája, Shinji Hattori egy merész döntéssel Astron-nak nevezte el a modellt, mivel ez és az 1969-ben megjelent quartz Astron egyaránt egy korszakalkotó technológiai újítást vezetett be a karórák piacára. Az első változat már bizonyított, és az Astron Solar GPS modellek is rendkívül sikeresek lettek.

A működése egy új megközelítése a korábban ismert módszereknek. Mindössze egyetlen gombnyomás, és  létrejön a kapcsolata a műholddal, megállapítja a helyzetét, így képes beazonosítani az időzónát, amelyben éppen tartózkodik, és ennek alapján a műholdról kapott jel alapján beállítani a pontos időt. Egy időben 4 műhold jelét képes venni, és így biztos az időzóna meghatározása és az idő beállítása is.

Seiko Astron GPS antenna

Több fontos tulajdonság teszi a Seiko Astron modelljeit különlegessé, és bárhol, bármilyen körülmények között használhatóvá. Az egyedi GPS antenna kör alakú, és a számlap alatt helyezkedik el, így gyakorlatilag minden pozícióban képes jelet találni. A Solar GPS szerkezet a Nap energiáját használja a működéséhez, amit a számlap alatt elhelyezett panel alakít elektromos energiává, és szintén rendkívüli hatásfokának köszönhető, hogy akár 6 perces töltéssel képes már egy teljes napot üzemelni, de a teljes feltöltéséhez is mindössze 60 óra szükséges (természetesen nem folyamatosan a napon tartózkodva, normál napi viselet mellett mindig töltött állapotban lesz majd).

Az első modell működését ez a videó mutatja be a legjobban:

Chronograph, Dual-time, World-Time, Big Date – szerkezetek minden esetre

A Seiko Astron modelljei több féle szerkezettel (kaliberrel) készülnek, melyek között mindenki megtalálhatja a szokásaihoz leginkább illőt. Főbb változatai a 7X és 8X sorozatok, és 2018-ban újként jelenik meg az 5X sorozat, mely az eddigieknél kisebb, vékonyabb kivitel új funkciókkal.

 Seiko Astron Solar GPS 7x52

2012 - Astron Solar GPS (7X sorozat 7x52)

Az első a sorban, mely valódi újdonságot hozott megjelenésével. Naponta egyszer automatikusan (de gombnyomásra akár többször) csatlakozik a műholdakhoz, egyszerre akár négyhez is, és ezek jelét elemezve állapítja meg a helyzetét, így az időzónát is, amelyben tartózkodik. Innen már egyszerű a műholdak órajele alapján a pontos idő meghatározása – de ezekre mindössze fél perce van, vagyis ez a folyamat gyorsan végbemegy. Az egyetlen feltétele a működésnek, hogy az idő pontosításakor „lássa” a műholdakat, vagyis szabad ég alatt, de legalább ablak közelében legyen a jel vétele miatt. Az öröknaptár funkció kényelmes, nem kell törődni a rövid és hosszú hónapokkal, de a szökőévekkel sem többet.

 Seiko Astron Solar GPS 8X82

2014 - Astron Chronograph (8X sorozat 8x82)

Két évvel később meg is jelent a Solar GPS szerkezetek következő generációja, a 8X széria.  Első darabja a sportos Astron Chronograph modellje lett, mely nevéhez méltón a sport időmérés lehetőségét adta meg a viselőjének. Bár a legtöbben nem használják ki a kronográf modellek plusz komplikációit, megjelenésre is többet ad egy ilyen számlap, nem véletlenül népszerű kialakítás. Elődjéhez képest 30%-kal kisebb és könnyebb, a működése pedig finomítva lett, megtartva a 7X szerkezetek előnyeit. A kronográf funkciója 6 órás mérést tett lehetővé 1/5 másodperces pontossággal, és a mutatók finombeállítása is ekkor jelent meg először.

Seiko Astron Solar GPS 8X53

2015 - Astron Dual-Time (8X sorozat 8x53)

A következő év ismét egy újabb Astron kalibert hozott, egy új és hasznos funkcióval üzletemberek, világutazók részére – ez a Dual-Time funkció. Ahogy a nevéből sejteni lehet, ez a típus képes egyidejűleg megjeleníteni két időzónát, az aktuálisat a GPS adatok alapján, és egy szabadon választottat. Ennek valódi haszna van egy hosszabb utazás során, így követhető marad az otthoni idő, de ugyanígy távoli üzleti partnerekkel való kapcsolattartáshoz is hasznos lehet. Egyik érdekessége az AM/PM (délelőtt/délután) kijelző, hiszen a 12 órás Dual-Time segédszámlapból egyértelműen nem derül ki, a másik időzóna előttünk vagy mögöttünk helyezkedik-e el. A másik, nem gyakori megoldás az ún. retrográd kijelzésű naptár a hét napjának jelzésére, mely egy félköríves skálán mutatja az aktuális napot, és a skála végére érve a mutató nem körbejár, mint azt az óraszerkezeteknél megszokhattuk, hanem visszatér a skála elejére.

Seiko Astron Solar GPS 8X22

2016 - Astron World-Time (8X sorozat 8x22)

A 2016-os évben megjelent szerkezet a World-Time (világidő) elnevezést kapta. Nem véletlen a név, az újragondolt elrendezésnek köszönhetően a „kevesebb több” elvét követve egy letisztult számlapon csak a legfontosabb, az aktuális pozíció időzónájának ideje és egy segédszámlap kapott helyet, mely valamennyi kiegészítő információt képes megjeleníteni. Ez a szerkezet az összes eddiginél vékonyabb lett, így a tok vastagsága is csökkenhetett a korábbi 13,3 mm-ről 12,4 mm-re, ami az órák világában egy lényeges különbség. Ezzel járt a GPS antenna méretének csökkenése is, ami kihívás elé állította a tervezőket, de a jelfeldolgozás hatékonyságának növelésével megoldották ezt is.

 Seiko Astron Solar GPS 8X42

2017 - Astron Big Date (8X sorozat 8x42)

Új év, új szerkezet az Astron családban. 2017-ben jelent meg a Big Date, vagyis a nagy dátumablakos kivitel 8x42 néven. Az eddigi modellekhez képest újdonsága volt a 12 óránál elhelyezett, a szokásosnál lényegesen nagyobb dátum, mely a leolvashatóságát könnyíti meg. Az osztott dátumtárcsás kialakítás látványossá teszi a számlapot, melyen alul helyet kapott egy Dual-Time segédszámlap külön AM/PM kijelzéssel. Ezzel a kaliberrel jelent meg az első Astron modell római számos számlappal és polírozott tokkal, mellyel a sportos választék mellett immár az elegáns modellek között is megjelenhetett.

 

Seiko Astron 5x

2018, érkezik az új, 5x53 kaliber - fejlettebb, mint valaha

A Seiko Astron szerkezeteinek fejlődése töretlen maradt. Bár még csak hat éves a modell, mégis minden évben jelent meg egy újdonság, mindig volt egy új igény, egy új ötlet.

Ennek eredménye lett az 5x sorozat első tagjaként az 5x53 kaliber, amelynek fontos jellemzője a mérete. A világ legkisebb Solar GPS szerkezete lehetővé teszi, hogy elkészüljenek a legkarcsúbb Solar GPS órák is, az SSH sorozat darabjai így 42.9 mm átmérő mellett 12.2 mm vastagságúak, vagyis kényelmesen viselhetőek minden öltözethez.

Seiko Astron 5x

Maga az 5x53 kaliber is alaposan megújult, a GPS modul teljesen át lett dolgozva, alacsonyabb energiafelhasználás mellett az átvitel pontossága és sebessége is nőtt, vagyis sokkal gyorsabban képes beállítani a pontos időt. Ebben segítségére van a három független, nagysebességű motor, így az idő beállítása mindössze 3 másodpercbe telik.

A mérés alapja a Tokió – New York 14 órás időeltolódás volt, melyet a 8x kaliber 34 másodperc alatt állít át, míg az új 5x kalibernek ehhez mindössze 3 másodpercre van szüksége.

Az új 5x53 szerkezet Dual-Time funkciója is továbbfejlesztésre került. Az otthoni idő és a hely idő immár felcserélhető egyetlen gombnyomásra, így a felhasználója szabadon választhat, melyik időzónát jeleníti meg elsődlegesként, és melyiket a segédszámlapon. A pontos idő frissítése az 5x modelleknél naponta kétszer történik meg automatikusan, vagyis mostantól nem kell aggódni a pontos idő miatt…

 Seiko astron smart adjuster

Az új, 5x53 szerkezettel készülő Seiko Astron Solar GPS SSH sorozat minden darabját megnézheted a Seiko Boutique kínálatában ide kattintva:

 

SEIKO ASTRON SOLAR GPS 5x SOROZAT