2021. 11. 23.

Seiko Astron 3X modellek - új dimenziókban

A Seiko Astron GPS Solar modellek forradalmi újításokat hoztak az órák világába 2012-es megjelenésükkel. Soha nem látott pontosság a GPS műholdas rendszer használatával, prémium kidolgozás és a legfejlettebb technológiák használata - ez a kollekció minden szempontból előremutató. Mára eljutott odái a technika, hogy az eddig megismertek mellett kisebb méretben, letisztult megjelenéssel is készülhetnek Astron modellek, érkezik a 3X sorozat.

A Seiko Astron öt évtizede

  1. december 25. volt az a dátum, amely örökre megváltoztatta az óraipart. Túlzásnak tűnhet a kijelentés, de a Seiko ekkor mutatta be azt a modellt, amely majdnem romba döntötte a világ legnagyobb óragyártóit, és elindította a kvarc válság néven ismert időszakot - ez a modell volt a Seiko Quartz Astron SQ35, a világ első kvarc szerkezetes karórárája.quartz-astron-35sq

Ez volt az a modell, amely elsőként adta meg a lehetőséget a széles közönség számára, hogy pontos időmérőt viselhessen a mindennapokban, elérhető áron. Az ezt követő évtizedekben az Astron SQ35 gyártása befejeződött, de a kvarcórák már megállíthatatlanul folytatták hódító útjukat, és mára az órák világának egyenrangú képviselői lettek a mechanikus társaik mellett.

A Seiko Astron 2012-ben visszatért, és újra egy olyan modellként jelent meg, amely forradalmasította az iparágat, ezúttal is a pontosság terén téve le valami nagyon jelentőset az asztalra.

Az új Seiko Astron modell immár egy GPS Solar kalibert kapott, amely a műholdas hálózat jele alapján képes pontosítani magát. Ilyen modellek már léteztek ekkor, azonban a Seiko GPS Solar volt az első, amely képes volt saját maga meghatározni a helyzetét a GPS műholdakról érkező információk alapján, és eszerint pontosítani magát az időzónájának megfelelően.

Az új kaliber fejlesztése folyamatossá vált, itt összefoglaltuk, milyen modellek jelentek meg az évek során egészen a valaha volt legfejletteb 5X kaliberekig.

Seiko Astron GPS Solar 3X kaliber - letisztult technológia

astron 3x

Az Astron GPS Solar kaliberek mindegyike rendelkezett valamilyen extra tudással, hozzáadott értékkel, ezeket hívjuk az óraiparban komplikációknak. Világidő, kronográf funkció, extra dátum kijelzés, több időzóna egyidejű követése - hasznos funkció valamennyi. Látványos modelleket lehetett készíteni ezekkel a kaliberekkel, segédszámlapokon megjelenítve az extra adatokat, sportos és high-tech megjelenést adva az óráknak.

astron 3x

A Seiko Astron GPS Solar 3X kalibereknek köszönhetően azonban már azok is választhtatnak a rendkívüli pontossággal működő Astron modellekből, akik nem igénylik a sok funkciót és az ezzel járó plusz segédszámlapokat, mutatókat.

A 3X kaliber az egyszerűségével hódít, letisztult, klasszikus megjelenésű három mutatós modellek készülhetnek vele, ezekből érkezik most hat modell, háromféle kivitelben, hogy mindenki megtalálja a sajátját.

Astron 3X modellek kisebb méretben, a megszokott színvonalon

Az új Seiko Astron 3X modellek mindegyike 39 mm átmérővel készül, az óraipar lassan kezd visszatérni a hordhatóbb méretekhez, melyek kényelmesen viselhetőek bármilyen öltözethez.

Seiko Astron GPS Solar SSJ003 és SSJ005

Az újdonságok közül az SSJ003 és az SSJ005 modellek a leginkább hagyományos megjelenésűek, az órák világának klasszikus szabályait követik, és formájukkal a legközelebb állnak az eredeti Quartz Astron SQ35 modell formájához. 

ssj003 ssj005

Ez a két modell kerek kerámia lünettát kapott, amely a tükröződésmentes bevonattal ellátott zafír kristály óraüveget veszi körbe. A nemesacél tok “Super hard coating” bevonata segít megőrizni a tokot karcmentes szépségében minél tovább, a számlapok textúrája pedig a Seiko modelleknél megszokott minőségben készült el. A két modell mindössze színében különbözik, az SSJ003 modell kék, míg az SSJ005 modell fekete, klasszikus megjelenést kapott.

Seiko Astron GPS Solar SSJ007 és SSJ009

Az SSJ007 és SSJ009 modellek a sportosabb megjelenésre vágyóknak hozzák el a 3X kaliberek letisztult számlapjait és a 39 mm-es méret előnyeit. A megjelenése egy kicsit extravagánsabb, a tok és a kerámia lünetta is szögletes formákat kapott, és a két plusz funkciógomb is hangsúlyos lett. Ezekkel a gombokkal lehet a GPS funkciókhoz tartozó feladatokat elvégezni, ellenőrizni az óra töltöttségét, az utolsó jelvétel sikerességét vagy akár manuálisan beállítani az órát. A többi új modellnél is megtalálhatóak ezek a gombok, ám ott rejtve, a tokba süllyesztve a designhoz illeszkedően.

ssj007 ssj009

Az SSJ007 modell klasszikus fekete számlapot és titánból készült tokot kapott fekete kerámia lünettával, az SSJ009 modell pedig fekete nagykeménységű bevonattal ellátott titán tokot és szintén kerámia lünettát.

Szintén különbség a 200 méteres vízállósága ennek a két modellnek, amely minden körülmények között biztonságot ad a mindennapi használat során.

Seiko Astron GPS Solar SSJ011 és SSJ012

Két olyan modell az új 3X kaliberrel, amelyek egy kicsit finomabb megjelenést hoznak a high-tech világba az érdekes, sokszögletűre elkészített kerámia lünettájukkal, színeikkel, anyagválasztásukkal.

Az SSJ011 modell nemesacél tokkal és fekete kerámia lünettával készül, érdekessége a fekete számlaphoz választott arany mutatók és indexek kontrasztja, egy kis vintage feelinget áraszt.

ssj011 ssj012

Az SSJ012 modell valóban élesen különbözik az összes többi modelltől, a bőrszíj és a rosegold bevonat a fekete színekkel párosítva divatos darabbá teszi a technikai értékei megtartása mellett.

Seiko Astron GPS Solar 3X modellek - technikai adatok  

SSJ003/005 SSJ007/009 SSJ011/012
Kaliber 3X22 3X22 3X22
Pontosság (jelvétel nélkül) havi +/-15s  havi +/-15s  havi +/-15s 

Járástartalék 

(Energiatakarékos módban)

6 hónap 

(2 év)

6 hónap 

(2 év)

6 hónap 

(2 év)

Tok átmérő 39 mm 39 mm 39 mm
Tok vastagság 11.0 mm 12.3 mm 11.0 mm
Tok anyaga nemesacél titán nemesacél
Szíj anyaga nemesacél titán nemesacél / bőr
Óraüveg zafír kristály zafír kristály zafír kristály
Vízállóság 10 Bar/100m 20 Bar/200m 10 Bar/100m

További Cikkek

óra kereső

Találja meg az Önhöz illő Seiko órát!

Nehezen boldogulsz a divat és stílus világában és segítség kellene a döntéshez? Ennek érdekében összegyűjttünk néhány tanácsot, amelyeket mindenképp érdemes átnézned.
[et_pb_button button_text="Megtekintés" button_alignment="center" _builder_version="4.4.1" custom_button="on" button_bg_color="rgba(208,202,202,0)" button_border_color="rgba(208,202,202,0.5)" button_bg_color_last_edited="off|desktop" button_bg_color__hover_enabled="on|hover" button_bg_color__hover="rgba(208,202,202,0.5)" button_bg_enable_color__hover="on" button_border_color__hover_enabled="on|hover" button_border_color__hover="rgba(208,202,202,0)"][/et_pb_button]

TOVÁBBI CIKKEK