2018. 04. 22.

Grand Seiko – 10 történet – 4-1. – Az út a tökéletes quartz szerkezet megalkotásához

A Grand Seiko mechanikus szerkezetei a 70-es évekre már elérték, amit abban az időben egy ilyen szerkezet csak elérhetett. A pontosságuk, minőségük és a megmérettetéseken nyújtott teljesítményük a felső kategóriában biztosították nekik a helyet, eljött hát az idő az új kihívások kereséséhez. Ebben az időszakban jelent meg a Seiko fejlesztette első quartz szerkezetes karóra a világon, így hamarosan megkezdődhetett az új technológia felső kategóriás változatainak útja is.

Egy új generáció – a quartz szerkezetek és a precizitás kora

1969-et írunk. A mechanikus kronográf és a V.F.A. (Very Fine Adjusted – Nagyon Finoman Szabályozott) szerkezetek mellett, melyek a legpontosabbak közé emelték a céget, a Seiko ekkor jelenteti meg a világ első quartz karóráját, a Quartz Astron-t, az órát, mely megváltoztatta azt, amit a nagyvilág addig az időmérés alatt érthetett.

A megjelenése tökéletes összhangban volt a korszakkal, melyben született. Ez az időszak a technológia és tudomány lenyűgözően gyors fejlődésének ideje volt. Rendkívüli léptekkel haladt előre mindkettő, az egyik legjobb példa erre talán az Apollo 11 (és az emberiség) első sikeres holdra szállása volt 1969 nyarán.

A Quartz Astron karóra nem csak a korszellemet idézte meg tökéletesen, de elhozta a bárki számára elérhető, mégis az akkori időkben magasan fejlett technológiát képviselő szerkezeteket.

Cél továbbra is a pontosság – újabb leküzdendő nehézségekkel

A Quartz Astron megjelenése előtt és után is az egyik legfőbb cél, a minél nagyobb pontosság elérése felé haladt a Seiko csapata. A szerkezet pontossága +/-5 másodpercen belül volt havi (!) szinten, így komoly kihívással nézett szembe a fejlesztő csapat, amikor ezt akarta még magasabb szintre emelni.

A nagy precizitású, magas rezgésszámú kvarc kristállyal ellátott quartz oszcillátornak köszönhetően A Quartz Astron szerkezete pontosabbá válhatott, de az oszcillátor rezgésszáma függött a környezeti hőmérséklettől, így ez a magas pontosság a mindennapi használat során még nem volt állandóan tartható.

Hogy megfeleljenek a kihívásnak, a Seiko mérnökei ötletes megoldással álltak elő. Két quartz oszcillátort építettek be a szerkezetbe, az egyik a környezeti hőmérsékletet figyeli, és annak függvényében képes változtatni a másik oszcillátor rezgésszámát. Így kiegyenlíthető a hőmérséklet változásaiból adódó frekvencia változás, és a szerkezet járása egyenletessé válik, vagyis ezáltal nagy mértékben nő a pontossága.

Az 1978-ban elkészült szerkezet a Twin Quartz nevet kapta, és még magasabbra tette a lécet a pontosság terén. A Grand Twin Quartz már évi +/-10 mp járáseltérést hozott (ez havi +/-1 mp alatti érték), a Seiko Superior Twin Quartz pedig még kevesebb, évi +/-5 másodperces értéket, így teljesítve tökéletesen a kihívást.

A nagy pontosságú quartz karórák fejlődése
1974 - Seiko Quartz Superior 3883

Egy igen pontos darab, mindössze havi +/-2 mp járáseltéréssel. A quartz kristály rezgésszáma a mainak mindössze a fele, 16.384 Hz volt. Az elem élettartama egy év, az óra ára 200.000 jen volt.

 

1976 - Seiko Quartz Superior 4883

Az 1976-ban útjára induló modell egy új dimenzióba lépett a pontosságával, mely havi +/-1 mp volt. Az elem élettartama már két évre nőtt, az oszcillátor frekvenciája pedig már 32.768 Hz.  

1975 - Grand Quartz 4883

A Grand Quartz 1975-ben jelent meg, pontossága havi +/-5 mp, egyszerű naptár és elem élettartam végét jelző funkciót is kapott.  

1978 – Grand Twin Quartz 9943

Egy rendkívüli pontosságú óra, évi +/-10 mp járáseltéréssel. A 6 óránál elhelyezett jelzés hívja fel a figyelmet a Twin Quartz szerkezetére.  

1978 - Seiko Superior Twin Quartz 9983

Egy quartz oszcillátor a járás szabályozására, és egy másik a hőmérsékletváltozások kompenzálására. Ennek eredményeként évi +/-5 mp pontossággal képes járni a szerkezete, kisebb teljesítményfelvétel mellett. A szerkezet kisebb mérete vékonyabb, kompaktabb méretű tokformát eredményezett.

Grand Seiko – a 10 történet és a Seiko Club exkluzív tagsága Téged vár!

Tetszett a történet? A Grand Seiko sztoriját a kezdetektől napjainkig felölelő sorozatból a továbbiakban részletesen megismerheted majd a márka történetét, elsőként magyarul.

Ne maradj le róla! Ha biztos szeretnél lenni abban, hogy nem mulasztasz el egy fejezetet sem ebből a lenyűgöző történetből, kérd a hírlevelünket, mellyel azonnal a Seiko Club alap tagságát is megkapod. Az alap tagság nincsen óra vásárlásához és regisztrációjához kötve, így megteheted már most:

Seiko Club Alap tagság ingyenes regisztráció itt

A Grand Seiko – 10 történet sorozat többi részét itt találod meg:

Grand Seiko 10 történet 1-1

Grand Seiko 10 történet 1-2

Grand Seiko 10 történet 2-1

Grand Seiko 10 történet 2-2

Grand Seiko 10 történet 3-1

Grand Seiko 10 történet 3-2

További Cikkek

óra kereső

Találja meg az Önhöz illő Seiko órát!

Nehezen boldogulsz a divat és stílus világában és segítség kellene a döntéshez? Ennek érdekében összegyűjttünk néhány tanácsot, amelyeket mindenképp érdemes átnézned.
[et_pb_button button_text="Megtekintés" button_alignment="center" _builder_version="4.4.1" custom_button="on" button_bg_color="rgba(208,202,202,0)" button_border_color="rgba(208,202,202,0.5)" button_bg_color_last_edited="off|desktop" button_bg_color__hover_enabled="on|hover" button_bg_color__hover="rgba(208,202,202,0.5)" button_bg_enable_color__hover="on" button_border_color__hover_enabled="on|hover" button_border_color__hover="rgba(208,202,202,0)"][/et_pb_button]

TOVÁBBI CIKKEK