2018. 05. 03.

Grand Seiko – 10 történet – 4-2. – Egy új generációs quartz kaliber, a Grand Seiko-hoz tervezve

Ahogy a vállalat fejlesztőinek nőtt a tapasztalata a 80-as években a quartz technológiák fejlesztése terén, úgy nőtt az igényük is vele együtt egy komoly fejlesztésre. A Grand Seiko csapata kitolta a határokat, már nem egyszerűen csak a pontosság volt a céljuk.

1988 – a tökéletességig fejlesztett quartz szerkezet megjelenése

A fejlődés útján az első lépés a szemlélet megváltoztatása volt. A pontosság mellett (mely elsődleges szempont, és minden technológiai fejlesztés végső soron ezt a célt szolgálja) már olyan jellemzőket is figyelembe vettek, vehettek a munka során, mint a hőmérsékleti tényező, a páratartalom értéke és a mechanikus óráknál már megismert ütésbiztosítás .

Megkezdődhetett a nagy teljesítményű quartz oszcillátorok fejlesztése is, melynek során egy új eljárással öregítették azokat, így vizsgálva a tartósságukat hosszabb távon is. Az új IC már képes volt a hőmérséklet folyamatos ellenőrzésével a pontosság szabályozására akár a legkisebb eltérés esetén is.

Mindezek az új technológiai megoldások integrálva lettek az új Grand Seiko quartz kaliberébe, mely 1988-ban jelent meg. Ez a szerkezet már ekkor évi +/-10 másodperces járáseltérést volt képes tartani, és a tervezésekor figyelembe vették a vékony, elegáns tokot, melybe illeszkednie kellett.

4 ilyen modell jelent meg, melyeknek az ára ekkor 120.000 és 480.000 yen között mozgott.

A fejlesztés nem áll le, a cél a Grand Seiko mechanikus szerkezeteinek minősége lett

A fejlesztőcsapat a tudását a még magasabb célok elérése felé fordította ekkor. Céljuk a Grand Seiko kifinomult mechanikus szerkezetei stílusának és technológiai magasságainak elérése, a siker megismétlése volt.

A döntéssel egy teljesen új szerkezet fejlesztését kellett megkezdeniük, mely képes lehet ezt a célt elérni, és a Suwa Seikosha (ma: Seiko Epson) csapata készen állt a munkára.

Ehhez a szerkezet teljes körű fejlesztésére volt szükség, minden nézőpontból, a pontosságtól a mutatók tökéletes illesztéséig. 3 éves munka után ennek eredményeképpen megszülethetett a 9F quartz kaliber, 1993-ban, mely hozta az évi +/-10 másodperces pontosságot.

Ennek mutatói egy automatikus holtjáték-szabályozó megoldással mindig az indexekre ütöttek (ami a quartz szerkezeteknél a mai napig nem egyszerűen megoldható feladat), az alábbi ábrán látható a felépítése:

A másik újdonság az úgynevezett „gyorsváltós” dátumállítási rendszer volt, mely a dátumot nem egy órákon át tartó folyamattal, hanem egy pillanat alatt képes átváltani:

Külső és belső fejlődés – szépség és technológia egyszerre

A 9F kaliber megjelenésével új lehetőségeket nyitott a quartz szerkezettel készülő órák között. A „Twin-pulse” motor, mely a mutatók meghajtásáért felel, a hagyományos léptetőmotorokhoz képest dupla annyit lép másodpercenként, így lényegesen nagyobb nyomatékot képes leadni.

Ennek jelentősége abban rejlett, hogy a nagyobb nyomaték miatt a Grand Seiko jellegzetességei, a hosszabb és nehezebb mutatók mozgatása sem jelentett gondot, és ezzel egy olyan megoldás született, mely korábban nem volt lehetséges.

A megbízhatóság és a tartósság szintén jelentősen javult, a négy legjelentősebb új fejlesztésből pedig még a „super sealed cabin”, vagyis porvédett, zárt szerkezet csökkentette az elemcserekor fellépő esetleges szennyeződések veszélyét a finom mechanikus alkatrészeknél, a Diafix, a Seiko saját fejlesztése segítségével pedig a kenések hatékonysága növekedett.

A 9F szerkezet egy elektronikai mesterművé vált így, és ez lett minden idők egyik legfejlettebb quartz kalibere. A Grand Seiko színvonalával teljes összhangban a 9F szerkezet annak ellenére is gazdagon díszített, polírozott és aranyozott alkatrészekből készülhetett el, hogy az órák hátlapja ekkor még nem volt üvegezett, így a szerkezet nem látszhatott a viselője számára, a szépség csak önmagáért való volt.

 

9F83 kaliber – 1993

Ultra magas pontossággal bíró szerkezet, évi +/-10 másodperc járáseltéréssel. A kerék szerkezet egy aranyozott híddal volt védve a szennyeződésektől és az ütésektől. A szerkezet többi eleme is aranyozott kivitelben készült, zárt tokba rejtve.

 

Grand Seiko – 1993

A gyémánt-mintázatú vágással készült mutatók az olvashatóságot növelték, és tovább erősítették a Grand Seiko hagyományait. A dátum is nagyobb lett, ezzel is a leolvashatósága növekedhetett, megtartva a pontosságát.  

Tökéletesség minden részletben

A 9F szerkezet nagyobb, könnyebben leolvasható dátumtárcsákat kapott
A 30 fokos szögben vágott mutatók magasfényű polírozást kaptak, míg a másodperc mutató felülete domború lett
Az óra bellítása is egyszerűbbé vált, a korona 3 fordulatával a mutatók egy teljes, 360 fokos kört tettek meg

Gand Seiko – a 10 történet és a Seiko Club exkluzív tagsága Téged vár!

Tetszett a történet? A Grand Seiko sztoriját a kezdetektől napjainkig felölelő sorozatból a továbbiakban részletesen megismerheted majd a márka történetét, elsőként magyarul.

Ne maradj le róla! Ha biztos szeretnél lenni abban, hogy nem mulasztasz el egy fejezetet sem ebből a lenyűgöző történetből, kérd a hírlevelünket, mellyel azonnal a Seiko Club alap tagságát is megkapod. Az alap tagság nincsen óra vásárlásához és regisztrációjához kötve, így megteheted már most:

Seiko Club Alap tagság ingyenes regisztráció itt

A Grand Seiko – 10 történet sorozat többi részét itt találod meg:

Grand Seiko 10 történet 1-1

Grand Seiko 10 történet 1-2

Grand Seiko 10 történet 2-1

Grand Seiko 10 történet 2-2

Grand Seiko 10 történet 3-1

Grand Seiko 10 történet 3-2

Grand Seiko 10 történet 4-1

További Cikkek

óra kereső

Találja meg az Önhöz illő Seiko órát!

Nehezen boldogulsz a divat és stílus világában és segítség kellene a döntéshez? Ennek érdekében összegyűjttünk néhány tanácsot, amelyeket mindenképp érdemes átnézned.
[et_pb_button button_text="Megtekintés" button_alignment="center" _builder_version="4.4.1" custom_button="on" button_bg_color="rgba(208,202,202,0)" button_border_color="rgba(208,202,202,0.5)" button_bg_color_last_edited="off|desktop" button_bg_color__hover_enabled="on|hover" button_bg_color__hover="rgba(208,202,202,0.5)" button_bg_enable_color__hover="on" button_border_color__hover_enabled="on|hover" button_border_color__hover="rgba(208,202,202,0)"][/et_pb_button]

TOVÁBBI CIKKEK