2017. 03. 23.

Grand Seiko - Rekreáció

A Grand Seiko felidézi történelmét és előre vetíti a jövőt.

A Grand Seiko 2010-ben vált elérhetővé a nemzetközi piac számára. Már a kezdetektől pozitív visszajelzések övezték mind a kereskedők, mind az órarajongók részéről. A folyamatos nagy érdeklődés egyre nagyobb igényeket támasztott a kereslet terén, melyet értelemszerűen megfelelő kínálat kellett, hogy kövesse. Minket is lenyűgöz az érdeklődés és továbbra is szándékunk ennek az iránynak a követése most 2017-ben és a jövőben egyaránt. Megragadva a kínálkozó lehetőségeket egy fontos új kollekciót mutattunk be a Baselworld-ön.

Már az 1960-as kezdetektől fogva a Grand Seiko a karakterével, értékesítésével és prezentálásával is jól meghatározott irányt képvisel. A legelső Grand Seiko modell logója 12 óránál valódi egyediséget és kiváló minőséget prezentált. Most a jelenben is ezekből az úttörő évekből merítünk inspirációt a jövő számára. Megalkottuk új sorozatunkat, mely hűen tükrözi a legelső Grand Seiko modell formavilágát felvértezve a modern technológia által nyújtott minden előnnyel.

Az első Grand Seiko

Új modelljeink büszkén hirdetik számlapjukon a Grand Seiko nevet, és felismerhetők rajtuk a Grand Seiko órák ismertetőjegyei.

Az első Grand Seiko modell újrakiadása platinából, aranyból és acélból

Az első Grand Seiko modellek általában 80 mikron vastagságú aranyozással készültek, bár találhatunk platinából készült modelleket is. Az új modellek elérhetőek mindkét nemesfémből, valamint nemesacél verzióban is. A tok teljes mértékben megegyezik az eredetivel, viszont mérete a modern kor igényeinek megfelelően 38mm-re nőtt. A kettős ívelésű zafírkristály is hű marad az eredeti formához, melynek köszönhetően az óra profilja is ugyanazt a képed adja, mint elődje.

SBGW251

A platina tokozású modell 999-es tisztaságú platinából készült, az indexek pedig – úgy, mint az eredetinél – 18 karátos aranyból. Az óra számlapja szintén arany, mely lehetővé teszi a Grand Seiko logó karakteres, ugyanakkor finom megjelenítését. Az arany verzió tokja és az indexek is 18 karátos aranyból készültek. A nemesacél változaton is megjelenik az arany, mégpedig az óra hátulján, ahol a Grand Seiko oroszlán emblémája készült belőle. Mindhárom modell 9S64, mechanikus kézi felhúzós szerkezettel szerelt. A platina verzió kiemelkedő pontossága további finomhangoláson esett át, így -1 +5 másodpercet tart naponta. Mindhárom modell limitált kiadásban készül, egyedi tanúsítvánnyal és 2017 márciusától érhető el az órakedvelők számára.

SBGW253
SBGW252

Az új tok anyagok és az új kaliber - a modern újraértelmezés építőkövei

Az 1960-as első Grand Seiko modern újraértelmezése hű marad az eredetit megalkotó tervezőcsapat szellemi örökségéhez. Az óra az újonnan bemutatott 9S68 mechanikus automata kaliberrel szerelt, mely lehetővé teszi a nagyobb dátumablakot. Az óra tokja briliáns keménységű titánból készült, melyet kimondottan a Grand Seiko modellekhez fejlesztettek. A különleges anyag súlya megegyezik a titánnal, viszont keménysége kétszerese a nemesacélnak, így a karcokkal szemben is jóval ellenállóbb.

SBGR305

A tok lenyűgözően ötvözi az első Grand Seiko megjelenését a mai modellek formavilágával. A Grand Seiko stílusnak megfelelően megjelennek a hosszú, fényesre polírozott óramutatók, a keskeny fülek, a tok oldala pedig vékonyított, hogy idézze az eredeti modell kecsességét. A Zaratsu polírozású titán tok olyan egyedi felületeket eredményez az óratokon, mely fényével és egyediségével igazán különlegessé teszi a modellt. Az egyetlen észrevehető különbség, hogy az új modell hátlapján keresztül látható a páratlan kidolgozású 9S68 szerkezet, így bizonyítva, hogy a múlt tradícióit tisztelni és továbbgondolni egyaránt lehet. Az óra 2017. júliusától lesz elérhető az órakedvelők számára.

Az első Grand Seiko újrakiadása: SBGW251,252,253
Kaliber: 9S64
Felhúzó rendszer: Mechanikus kézi felhúzós
Lengésszám: 28.800 féllengés óránként (8 ütem másodpercenként)
Pontosság: -3 +5 másodperc naponta, 1- +5 másodperc naponta az SBGW251 modellnél
Járástartalék: 72 óra
Kövek száma: 24
Platina 999 tok (SBGW251), 18k arany tok (SBGW252), nemesacél tok (SBGW253)
Kettős ívelésü zafírkristály tükröződésmentes bevonattal
Vízállóság: 3 bar
Mágneses ellenállás: 4,800 A/m
Átmérő: 38 mm, vastagság 10,7 mm (SBGW251, 252), 11.2mm (SBGW253)
Krokodilbőr szíj platina 999 (SBGW251), 18k arany (SBGW252), nemesacél (SBGW253) csattal
Várható árak: 38,500 Euro (SBGW251), 21,700 Euro (SBGW252), 7,200 Euro (SBGW253)
Limitáció: 136 db (SBGW251), 353 darab (SBGW252), 1,960 darab (SBGW253)

A modern megvalósítás - SBGR305
Kaliber: 9S68
Felhúzó rendszer: Mechanikus automata
Lengésszám: 28.800 féllengés óránként (8 ütem másodpercenként)
Pontosság: -3 +5 másodperc naponta
Járástartalék: 72 óra
Kövek száma: 35
Briliáns keménységű titán
Kettős ívelésü zafírkristály tükröződésmentes bevonattal
Menetes üveghátlap
Vízállóság: 10 bar
Mágneses ellenállás: 4,800 A/m
Átmérő: 40,5 mm, vastagság: 13,6 mm
Krokodilbőr szíj, háromrészes nyomógombos nemesacél zárral
Várható ára: 8,800 Euró
Limitáció: 968 darab

További Cikkek

óra kereső

Találja meg az Önhöz illő Seiko órát!

Nehezen boldogulsz a divat és stílus világában és segítség kellene a döntéshez? Ennek érdekében összegyűjttünk néhány tanácsot, amelyeket mindenképp érdemes átnézned.
[et_pb_button button_text="Megtekintés" button_alignment="center" _builder_version="4.4.1" custom_button="on" button_bg_color="rgba(208,202,202,0)" button_border_color="rgba(208,202,202,0.5)" button_bg_color_last_edited="off|desktop" button_bg_color__hover_enabled="on|hover" button_bg_color__hover="rgba(208,202,202,0.5)" button_bg_enable_color__hover="on" button_border_color__hover_enabled="on|hover" button_border_color__hover="rgba(208,202,202,0)"][/et_pb_button]

TOVÁBBI CIKKEK