2023. 01. 31.

Grand Seiko Elegance Collection "Seiko Watchmaking 110th Anniversary" SBGW295 - Az első Grand Seiko újragondolva

Az első Grand Seiko óra újragondolt, modern verzióját különlegesen kemény titánból és urushi számlappal készítik el, ezzel emlékezve a 110 éve bemutatott legelső japán karórára.

Az új, kézzel húzható alkotás tökéletesen ötvözi a Grand Seiko mechanikus óragyártását a hagyományos japán kézműves mesterséggel.

 

A Seiko története 1881-ben kezdődött, amikor Kintaro Hattori megnyitotta üzletét Ginzában, ahol karórák javításával és értékesítésével foglalkozott. 1913-ban a cége elkészítette Japán első karóráját, a Laurel-t, amit számos innováció követett, amelyek kivétel nélkül előremozdították az óragyártás művészetét, az 1960-as első Grand Seiko órától a csillagvizsgáló-próbaelőadásokon át – amelyek néhány évvel később felforgatták az óragyártást – egészen az 1999-ben bemutatott, a maga korában úttörőnek számító Spring Drive technológiáig.

Az első Seiko karóra, a Laurel 2023-ban ünnepli 110. évfordulóját, és ezt a mérföldkövet a Seiko egy sor évfordulós modell megjelenésével teszi emlékezetessé, beleértve ezt az új Grand Seiko limitált kiadást is, amely a sorozat összes órájához hasonlóan a cég gazdag technológiai múltjából és egyedi dizájn-örökségéből merít ihletet.

Az 1960-ban bemutatott első Grand Seiko modell óta a tartósság és a hosszú élettartam csillagai jelentették a biztos pontokat az égen, amelyek a Grand Seiko-t a tökéletes karóra elkészítésének útján vezették. Ezeket szem előtt tartva a cég most a  legelső Grand Seiko különlegesen kemény titánból (melynek neve „Brilliant Hard Titanium”) készült újraalkotásával ünnepli a Seiko óragyártás 110. évfordulóját, egy olyan órával, amely a legmodernebb technikát ötvözi az eredeti modell annyira szeretett 1960-as megjelenésével.

A különlegesség urushi lakk számlappal és maki-e technikával készült indexekkel bír, amelyek arra készültek, hogy ellenálljanak az idő próbájának, és az óra hosszú éveken át, hozzáértő ínyencek generációit ragadtassa el egyedülálló, jellegzetesen japán szépségével.

A fekete urushihoz illeszkedő arany maki-e indexek jól olvasható és gyönyörű számlapot eredményeznek, ami a Grand Seiko órák egyik legfontosabb jellemzője.

 

Az urushi lakkozás a hagyományos japán kézművesség szinonimája, története a japán Jomon-korszakig (i.e. 13100 – i.e. 400) nyúlik vissza. Az urushit manapság leggyakrabban visszafogott díszítésre használják, korábban azonban fertőtlenítő és tartósító tulajdonságai miatt is előnyben részesítették a mindennapokban. A Grand Seiko által használt lakk különlegessége, hogy valamenni összetevője kizárólag Japánból származik, ami manapság igen ritka, hiszen az urushi túlnyomó többségét már külföldről szerzik be. Az óra számlapján található urushi koromfekete színét vas hozzáadásával érték el, a lakkot pedig tovább erősíti a Grand Seiko egyedi kezelése, amely megakadályozza, hogy a színe megváltozzon az idő előrehaladtával.

A maki-e indexeket Isshu Tamura urushi mester keltette életre saját műhelyében a Japán nyugati partján található Kanazawa városában, amelynek neve azt jelenti: „arany mocsár”. Az indexeket és a Grand Seiko feliratot rétegről rétegre építik fel lakkozással, így ruházva fel őket a védjegyüknek számító háromdimenziós profillal. Ezután következik a 24 karátos aranypor – a maki-e jelentése „szórt kép” –, amelyet a kézműves speciális eszközeinek segítségével hord fel a felületre, majd polírozással teszi azt tökéletessé. Az eljárás óriási ügyességet és mikronszintű pontosságot igényel. Az egyenletes mélységű és szélességű markerek előállítása egy olyan ívelt felületen, mint amilyen ez az óralap is, mesteri munkát igényel.

A másodperc- és percmutatók finoman hajlítva lettek a számlap felé az olvashatóság javítása érdekében

 

Az 1960-ban bemutatott legelső Grand Seiko karóra újraalkotásaként érkező jubileumi limitált kiadás feltűnő vintage megjelenést kapott, amelyet sok órakedvelő azonnal felismer. Az urushi és a maki-e részletek esetében az íves számlap és a Grand Seiko felirat azonban hű maradt az eredeti 1960-as alkotáshoz – amely, mint minden Grand Seiko óra, a japán kézművességből született. Az óragyártást messze megelőző hagyományos japán kézművesség előtti tisztelgéssel ez a szeretett dizájn új szintre léphetett.

A hátlap zafírkristály, amely felfedi a 9S64 szerkezet szépségét.

 

A számlap alatt a kézzel húzható 9S64 kaliber ketyeg, amelynek köszönhetően létrejöhetett a tok vékony profilja, miközben az óra megőrizte a napi +5 és -3 másodperc közötti pontosságát. A különlegesen kemény „Brilliant Hard Titanium” tok és csat gondoskodik arról, hogy az alkotás ne csak szép és könnyű legyen, hanem kiválóan ellenálljon a korróziónak és a karcolásoknak is. A Grand Seiko saját, szabadalmaztatott ötvözete fényesebb, mint a hagyományos titán, így a Zaratsu-polírozott felületek még ragyogóbbnak tűnnek, miközben keménysége kétszerese a hagyományos rozsdamentes acél keménységének.

Az újdonsághoz kétféle bőrszíj közül is kiválaszthatjuk a kedvünknek jobban megfelelőt. Az egyik hagyományos japán yoroiori szövési technikával készül, olyannal, amelyet egykor szamurájpáncél készítésére használtak. A vékony borjúbőr- és szövetcsíkokat egy tapasztalt kézműves mester fűzi össze oly módon, hogy növelje az óraszíj tartósságát, a másik bőrszíjat pedig puhasága, egyedi textúrája és kényelme teszi különlegessé.

Az újragondolt modellhez egy további szíj is tartozik

 

Ez az óra 500 darabos limitált kiadásban lesz elérhető a Grand Seiko Boutique-okban és a kiválasztott kiskereskedelmi partnereknél világszerte, az üzletekbe leghamarabb 2023 februárjában érkezik.

 

SBGW295
Kaliber 9S64 mechanikus automata kézi felhúzással
Járástartalék  72 óra
Tok átmérő 38 mm
Tok vastagság 10.9 mm
Tok anyaga titán: Brilliant Hard Titanium
Szíj anyaga Bőr 
Óraüveg zafír kristály 
Vízállóság 3 bar 

 

További Cikkek

óra kereső

Találja meg az Önhöz illő Seiko órát!

Nehezen boldogulsz a divat és stílus világában és segítség kellene a döntéshez? Ennek érdekében összegyűjttünk néhány tanácsot, amelyeket mindenképp érdemes átnézned.
[et_pb_button button_text="Megtekintés" button_alignment="center" _builder_version="4.4.1" custom_button="on" button_bg_color="rgba(208,202,202,0)" button_border_color="rgba(208,202,202,0.5)" button_bg_color_last_edited="off|desktop" button_bg_color__hover_enabled="on|hover" button_bg_color__hover="rgba(208,202,202,0.5)" button_bg_enable_color__hover="on" button_border_color__hover_enabled="on|hover" button_border_color__hover="rgba(208,202,202,0)"][/et_pb_button]

TOVÁBBI CIKKEK