2023. 02. 08.

King Seiko SPB365 Limited edition - Királyi főhajtás a Seiko órakészítés 110. évfordulója előtt

Az első japán karóra és egyben az első Seiko modell, a legendás Laurel 1913-ban, 110 esztendővel ezelőtt jelent meg. Ma már tudjuk, mekkora jelentősége volt, és azt is, hova jutott el a márka ez alatt a bő évszázad alatt. Ennek tiszteletére érkeznek 2023-ban az évfordulós kiadások, melyek között most a King Seiko ünnepli a jeles dátumot egy limitált kiadású modellel - érkezik az SPB365.

110 éves az első japán karóra, ünnepeljük méltóan

1881-ben alapította meg egy elszánt japán fiatalember, Kintaro Hattori a vállalkozását Tokió Ginza negyedében, készen arra, hogy meghódítsa Japánt. A terve sikerrel járt, és közel harminc évre rá, 1913-ban vállalata, a Seiko elkészítette Japán első karóráját, az azóta legendává vált Laurel modellt.

Azóta tudjuk, hogy a történet nem állt meg Japán határainál, és megannyi viszontagság, tűzvész, földrengés és világégés ellenére is mára a Seiko a világ vezető óraipari vállalatai között található, olyan fejlesztések egész sorát tudva maga mögött, amelyek alapjaiban változtatták meg sokszor az egész iparágat.

A 2023-as év ennek a sikertörténetnek az ünnepléséről szól, minden kollekció elkészíti a maga modelljét a Seiko óragyártás 110. évfordulója alkalmából.

King Seiko, a modern hagyomány prémium megtestesítője

Az egyik ilyen kollekció a King Seiko, amely egyszerre alapköve és máig a része a Seiko történetének a 2022-es visszatérése óta. Az 1965-ben megjelent King Seiko KSK adta az alapjait az aktuális kollekció darabjainak, megőrizve annak jellegzetes vonalait, stílusát és hangulatát, de felvértezve azt a mai kor technológiájának valamennyi előnyével és lehetőségével is.

A King Seiko új modelljei minőségben és kidolgozásukban is a lehető legtöbbet adják, minden darab egy kicsit különleges a maga nemében. Az új kollekció a megjelenése óta nem a mennyiségre, hanem a minőségre fekteti a hangsúlyt, így ha érkezik egy-egy King Seiko újdonság, mindig érdemes figyelni rá.

King Seiko SPB365 Seiko Watchmaking 110th Anniversary Limited Edition, a tiszteletadás

A most érkező új King Seiko modell, az SPB365J1 megjelenésének kettős jelentősége is van. Az újdonság (ahogy a nevéből is kitűnik) egy tiszteletadás az első japán karóra emléke előtt, de egyszersmind a King Seiko hagyományaiból is merített.

A King Seiko születésének helye Tokió Kameido negyede, itt állt az a gyár, amelyben ezek a modellek eredetileg készültek. 2022-ben érkezett is már egy modell a kameidói lilaakác szépségét idézve fel a számlapjával, az SPB365 modell pedig a maga stílusában köszönti Kameidót.

Kameido Tokió egyik keleti kerülete, amely egykor önálló sziget volt. Eredetileg a formája miatt hívták “Teknős-sziget”-nek, ráadásul a japán írásmóddal írott eredeti nevében (亀島) is megtalálható a teknős kanji, így Kameido és a teknősök kötődése megkérdőjelezhetetlen. A teknőssel való párhuzam másik jelentősége a Japánban hozzájuk kapcsolódó jelentés, a hosszú és szerencsés élet is.

Kameido, a King Seiko és a teknősök közti kapcsolat ihlette az SPB365 számlapját is, amely kellemes, meleg barna színben játszik az aktuális fényviszonyoknak megfelelően, a mintázata pedig a teknős páncéljának kis hatszögletű, közelről nézve szinte hipnotikus mintáit hozza el nekünk.

Maguk a minták nem csak formájukban különlegesek, de minden egyes kis hatszög további rétegekből áll, így 3 dimenziós formájuk további érdekes fény-árnyék játékokkal segíti a látványt.

A hatszögletű geometrikus minta neve japánban “Kikkoumon”, amely rendre feltűnik a Heian-kor óta textilek mintázatain, korabeli udvari ruhákon, majd később harcosok kimonóin és páncéljain is, de a buddhista művészetekben is népszerű volt.

A King Seiko SPB365 modell tokjának formája és kidolgozása mit sem változott a 2021-es visszatérése óta, ugyanaz a minőség és ugyanazok a szögletes formák és vonalak jellemzik, amelyek a hatvanas évek óta a sajátjai ennek a kollekciónak. A polírozott és szálcsiszolt felületek váltakozása kiemeli a tokfülek jellegzetes formáját és méreteit, az indexek és mutatók pedig a részletes kidolgozottságukkal szintén egy magasabb minőség jegyei.

A hátlapon az eredeti és máig használt King Seiko logót találjuk, és az 1200 darabos limitált kiadású modell egyedi sorszámát a tokba gravírozva.

Az SPB365 modell érdekessége a szerkezete, a 6R31 kaliber nemrég jelent meg, és a 6R sorozat tagjaként 70 órás járástartalékkal bír, az érdekessége mégsem ez, hanem a dátum komplikáció hiánya - a klasszikus, vintage megjelenésű óráknál ez előny a számlap megjelenése miatt.

A klasszikus formájú, hétrészes szemekből álló fémszíj mellett a limitált kiadás egy olyan bőrszíjjal együtt érkezik, amely megfelel a Leather Working Group (LWG) minősítésének, amely szervezet a fenntartható jövő iránt felelős bőr termékek megteremtéséért dolgozik világszerte.

Az újdonság várhatóan februárban érkezik a Seiko Boutique Budapestbe, ára 780 000 Ft.

King Seiko SPB365 technikai adatok

SPB365J1
Kaliber6R31
Járástartalék 70 óra
Tok átmérő37.0 mm
Tok vastagság12.1 mm
Tok anyaganemesacél
Szíj anyaganemesacél / bőr
Óraüvegzafír kristály
Vízállóság10 Bar / 100m

További Cikkek

óra kereső

Találja meg az Önhöz illő Seiko órát!

Nehezen boldogulsz a divat és stílus világában és segítség kellene a döntéshez? Ennek érdekében összegyűjttünk néhány tanácsot, amelyeket mindenképp érdemes átnézned.
[et_pb_button button_text="Megtekintés" button_alignment="center" _builder_version="4.4.1" custom_button="on" button_bg_color="rgba(208,202,202,0)" button_border_color="rgba(208,202,202,0.5)" button_bg_color_last_edited="off|desktop" button_bg_color__hover_enabled="on|hover" button_bg_color__hover="rgba(208,202,202,0.5)" button_bg_enable_color__hover="on" button_border_color__hover_enabled="on|hover" button_border_color__hover="rgba(208,202,202,0)"][/et_pb_button]

TOVÁBBI CIKKEK