Oldal kiválasztása
Főoldal/Aktualitások/Hír/Seiko Presage 101 – a teljes Presage történelem, típusok és különleges modellek

Seiko Presage 101 – a teljes Presage történelem, típusok és különleges modellek

2021. július 12.

A Seiko Presage kollekció története a Seiko 140 éves történelméhez képest rövid, ám annál sikeresebb. A kizárólag mechanikus kaliberekkel készülő Presage kollekció híres az ár-érték arányáról, kidolgozottságáról és kifinomult stílusáról. Most megtudhatsz mindent, amit erről a kollekcióról tudni kell, íme a teljes Presage sztori.

Seiko Presage – a kezdetek

2010-ben jelentette meg a Seiko a Presage modellcsaládot, és jó néhány évig ezek az órák kizárólag a japán piac számára voltak elérhetőek. A hír azonban gyorsan terjedt az órakedvelők világában, és ha nehezen is, de a világ más részeiről is egyre többen jutottak hozzá az akkori Seiko Presage SARB típusszámú modellekhez, melyek kidolgozása, minősége és ára egy olyan verhetetlen kombinációt alkotott, melynek nehéz volt ellenállni.

2016-ra a gyár is felismerte a világszerte növekvő igényt a kollekció darabjaira, így az akkor még létező Baselworld kiállításon bemutatta és egyben az egész világ számára elérhetővé tette a Presage kollekciót, ezzel tisztelegve a hagyományos japán kézműves ipar előtt.

A Presage modellek története egészen 1913-ig vezethető vissza, amikor a legendás Laurel modell érkezett a Seiko kínálatába. Ennek kidolgozása, zománcozott számlapja, kékített acél mutatói és domború óraüvege az akkori kor színvonalát messze meghaladva hirdették a japán mechanikus órakészítés fejlettségét, és a fejlődés ezzel még nem állt le.

Presage, a mechanikus órakészítés művészete

A Presage modellek, melyek kizárólag mechanikus kaliberekkel készülnek, mind részesei a Seiko Trimatic néven ismert fejlesztéseinek. Ezek a “Magic lever”, vagyis a felhúzás hatékonyságát növelő “Varázskar”, a különleges anyagból készülő Spron rugó, mely hosszabban és egyenletesebben képes leadni a tárolt energiát, és a Diashock ütésbiztosítás, mely ellenállóbbá teszi a szerkezeteket a mechanikus hatásokkal szemben.

A Presage modellellekben használt kaliberek között a mechanikus szerkezetek teljes spektrumát megtalálhatjuk, a 4R kaliberek különböző változatait a normál hárommutatóstól a központi járástartalék kijelzős modellig, a 6R kalibereket akár GMT komplikációval is, a különleges 6L kalibert a maga 3.7 mm-es vékonyságával, és a sort a 8R48 mechanikus automata oszlopkerekes kronográf szerkezet zárja.

Érdekességképpen 2019-ben a Presage modellek között érkezett egy Spring Drive kaliberrel készült modell páros, melyet a japán design egyik legnagyobb alakja, Riki Watanabe letisztult éd modern stílusában és tiszteletére készített el a gyár, ezzel emlékezve a sok éves együttműködésre. 

Az első siker, a Cocktail Time sorozat

2017-ben érkezett a Presage kollekció darabjai közé a Cocktail Time névre keresztelt sorozat, melynek érdekessége, hogy a nevet nem a rajongók adták ezeknek a modelleknek, hanem maga a gyár, együttműködésben a világbajnok japán bartenderrel, Hishashi Kishi-vel.

A Tokió Ginza negyedében található Star Bar bartenderének koktéljai adták az inspirációt az első modellekhez, és az együttműködés a továbbiakban is gyümölcsöző maradt, sorra érkeztek a különböző Star Bar és Cocktail Time sorozatok és limitált kiadások.

A “Ginpachi” modellek 2019-ben a méz és a méhek jegyében édesítették a koktélok világát, a limitált kiadás egy toliói kísérleti projekthez kapcsolódott, melyben méhek költözhettek a felhőkarcolók tetejére, a “Midnight” sorozat darabjai pedig 4 új koktél ízét hozták el.

2020-ban új stílussal bővült a Cocktail Time modellek sora, a 38.5 mm-es átmérő talán egy új korszak kezdetét jelezte, melyben az órák mérete ismét csökkenni fog, legalábbis ebben a kategóriában. Több sorozat is készült, a limitált kiadások mellett állandó modellekkel rengeteg új koktélt kóstolhattunk meg a Margaritha-tól a Mojito-n át a Negroni-ig, kinek kinek ízlése szerint. A Cocktail Time modellek a Seiko Presage Basic line vonalát erősítik, ám itt a “basic”, az alap is igen magasra tette azt a bizonyos lécet.

Seiko Presage Prestige line, a felső kategória különleges modelljei

A Basic line modelljei mellett megjelentetett a Seiko egy olyan sorozatot is, melyek minden igényt kielégítenek műszakilag, a megjelenésükben pedig mindig van valami igazán különleges, ezek a modellek alkotják a Prestige line sorozatát.

A Prestige line viszonylag kevés modellt ölel fel, ám azok mind a régmúlt korok máig élő japán kézműves technikáit elevenítik fel, és a manufakturális órakészítés legszebb darabjait hozzák el a kifinomult közönségnek. Már 2016-ban. a Presage nemzetközi színtérre lépésekor megérkezett az Enamel collection 4 modellel, melyek zománc számlapja ugyanazzal a technológiával készül, amelyet évszázadok óta tökéletesítenek és művelnek a japán zománc műhelyekben. Ezek a modellek a mai napig elérhetőek, fontos részét képezik a Presage kollekciójának.

Készült zománc számlapos limitált kiadás egyedi kékeszöld színben is, melynek számlapjait egy olyan mester, Mitsuru Yokozawa készítette, aki több, mint 40 éve foglalkozik a zománc művészetével.

A zománc mellett azonban van egy olyan anyag, amellyel ha lehet, egy kicsit még nehezebb dolgozni, egy kicsit még nagyobb a presztízse egy ilyen számlappal készült órának, és ez az anyag a porcelán. 

A porcelán hazája Japánban Arita városa, nem véletlenül kapta ez a sorozat az “Arita dial” nevet. Egy jellegzetes stílus a maga kékes fényével, mely meghatározza a megjelenést és egyben egy különleges, semmivel össze nem téveszthető csillogást ad az órának – az évszázados tradíció és a modern technikák találkozásából született órák mind különlegesek.

Presage Japanese Gardens, a japánkertek nyugalmával

A japánkert (Karensansui) nem csak egy stílus, de egy fogalom is. A szűkebb környezetünk kialakításával sokat tehetünk a lelki egyensúlyunk fenntartásáért, ezt már hosszú évszázadokkal ezelőtt megértették a japánok. Innen eredtek a japánkertek, melyeket a 7. század óta építenek Japánban. A Zen kertnek is nevezett terek kövekből készülnek, és a környező világ kicsinyített másai, melyek letisztult egyszerűségükkel eredetileg a szerzeteseket segítették a meditálásban, a befelé fordulásban.

A nagyobb sziklákat összekötő apró kavicsok a vizet jelképezik a Zen kertekben, melyek egy speciális szerszámmal elsimítva jellegzetes hullám mintát kapnak. A Presage Japanese Gardens modellek számlapján ezek a geometrikus mintázatok köszönnek vissza, összekötve korokat, időt és gondolkodásmódot a mával.

Presage Sharp Edged Series, a hiánypótló

2021-ben egy olyan sorozat jelent meg a Presage kollekción belül, mely valóban hiánypótló volt. A Presage modellek kifinomult eleganciája mellé szükség volt olyan modellekre, melyek sportos eleganciát sugároznak, és a Sharp Edged Series éppen ilyen. A Presage kollekcióban korábban csak elvétve találhattunk fémszíjas modelleket, jellemzően bőrszíjjal készülnek, ami az eddigi modellekhez tökéletesen illett is.

A most érkezett új Sharp Edged Series formája azonban a Presage formavilágában merőben új, innen a sorozat neve is: az “Éles élek sorozata”, mely a szögletes tokformára utal az élek egyedi kidolgozásával. A forma megkívánta a fémszíjas kialakítást, így immár teljessé vált a kép, a Sharp Edged Series modellekkel minden alkalomra és stílushoz találunk egy megfelelő Presage modellt. Nem volt előzmények nélküli a design, az éles vonalakkal határolt tokforma eredete egészen a hatvanas évekre nyúlik vissza a Seiko történetében. Ekkor fektette le Taro Tanaka a “Grammar of design” című művében a Seiko design alapjait, és már ekkor találunk modelleket a mostanihoz hasonló formákkal a Grand Seiko és a King Seiko órák között is.

A sorozat jellegzetessége a számlap mintázata, az “asanoha”, vagyis a kender levelének mintázata. A kender fontos alapanyaga volt évszázadokon át a japán kézművesiparnak, szövetet, ruhákat készítettek belőle, és egyben a növekedés és fejlődés szimbóluma is volt.

A Sharp Edged Series modellek ezt a mintázatot úgy jelenítik meg, hogy közben a legősibb japán vizuális elemhez, a fény-árnyék játékhoz nyúlnak, melynek segítségével a számlapok életre kelve minden szögből más és más látványt nyújtanak. A számlapok mintázata mellett a színeik is a hagyományokból merítenek, a különféle színek mind a hagyományos japán színvilágot elevenítik fel.

A Presage Sharp Edged Series nem csak megjelenésében, de műszakilag is tudott újat hozni, így megérkezhetett a Sharp Edged Series GMT modell, mely a 6R64 kaliber GMT komplikációjával képes egy második időzóna kijelzésére is, és ez amellett, hogy hasznos funkció is lehet, mindenképpen látványos.

Presage Style 60’s, visszatekintés Seiko módra

A Seiko életében az egyik legfontosabb esemény talán az 1964-es Tokiói olimpiai volt, melynek hivatalos időmérője lehetett a vállalat és az általa készített időmérők. Ezt a korszakot és a korszak egyik legjelentősebb Seiko modelljét, a Seiko Crown Cronograph modellt idézte fel a Presage Style 60’s sorozata. Ahogy a nevéből sejthető, egy retro megjelenésű, mégis teljesen mai modell született, mely megkapta az ikonikus megjelenést a hatvanas évekből, és ezt kombinálta a mai technikákkal – ez a nyerő párosítás. Két stílus, 7 új modell és immár Nato-szíj is a kínálatban a Presage modellek között, így célozva meg egy új, fiatal réteget, akikkel megismertetheti a minőségi mechanikus órák világát.

Itt tart jelenleg a Presage kollekció, mely “fiatal” kora ellenére igen komoly sikereket könyvelhetett el már eddig is, és a jövőben is sok újdonság várható, melyek tovább színesítik az egyik legjobb ár-érték arányú kollekció palettáját.

óra kereső

Találja meg az Önhöz illő Seiko órát!

Nehezen boldogulsz a divat és stílus világában és segítség kellene a döntéshez?
Ennek érdekében összegyűjttünk néhány tanácsot, amelyeket mindenképp érdemes átnézned.
+
Összehasonlítás