2020. 02. 20.

Seiko Presage Prestige Line 2020 limited edition - újra az olimpia évében

A sport mindig kiemelt szerepet kapott a Seiko mindennapjaiban, történelmében. Az 1964-es első tokiói olimpiai játékok hivatalos időmérőjeként büszkén emlékszik meg Japán és a Seiko első valódi kronográf modelljének megjelenéséről, és 2020-ban ennek a történelmi darabnak állít emléket egy különleges, mindössze 1964 darabban elkészített órával.

1964 – az első japán olimpia és az első japán kronográf születése

Az 1960-as római olimpia után egy évvel eldőlt, Tokió rendezheti a következő nyári játékokat. A Seiko ekkor kapta a megbízást az olimpia hivatalos időmérőjének elkészítésére, ami rendkívüli megtiszteltetés egy óragyártó cégnek, és ezzel együtt nagyon komoly műszaki követelményeknek kell megfelelnie ahhoz, hogy valóban szállíthassa is az időmérő berendezéseket és órákat a versenyre.

Ezzel kezdődött meg a Seiko Suwa gyárában a fejlesztés, amelynek eredménye 1964-ben a Seiko első kronográf órája lett, és egyben az első japán kronográf modell is. Ez volt a Seiko Crown Chronograph, amely az 5719-es kaliberrel készülő, kézihúzós óra volt (az első automata kronográfok csak öt évvel később érkeztek), kronográf komplikációval kiegészítve. Egy darab nyomógomb vezérelte a mechanikus stoppert, egyedi műszaki megoldásokkal és abban a korban kiemelkedő pontosságú sportidőméréssel.

A Crown Chronograph hamar sikeres lett, és a main napig a gyűjtők egyik kedvence, melynek minden komolyabb Seiko gyűjteményben helye van, nem véletlenül. A megjelenése, a leolvashatósága kifogástalan, a műszaki tartalma pedig még a mai napig megállja a helyét.

2020 – a legenda visszatér, és elfoglalja a méltó helyét a Presage kollekcióban

A Seiko Presage Prestige Line 2020 limited edition kollekció egy őszinte tisztelgés a nagy előd előtt. A tervezésekor úgy őrizték meg valamennyi vonalát, hogy közben egy kicsit sikerült hozzáadni, és beilleszteni a Seiko mai technikai színvonalába. A forma gyakorlatilag nem változott, kivéve a méretét – 2020-ban az eredeti 38 mm-es átmérő egy sport kronográf modellnél már nem állná meg a helyét, de a 41.3 mm tökéletes méret, kényelmes viselhető minden alkalomra, és kiemelkedik a Presage modellek között is.

A három színváltozat közül a Seiko Presage SPB127J1 képviseli az eredeti színösszeállítást, de készült egy fekete számlapos (SPB131J1) és egy zöld kivitel (SPB129J1) is, így mindenki megtalálhatja majd a kedvencét, ha időben lecsap az 1964 darabban limitált kiadású modellre. A számlap szinte nem változott, a jelenleg használt logón kívül csak a dátumablak az újdonság. Az indexek és a perc osztások megtartották az 1964-es modell szépségét, a leolvashatóságukat pedig a Seiko saját fejlesztésű LumiBrite festése biztosítja akár sötétben is.

A 2019 végén érkezett Presage SRQ031J1 modell után, amely a 8R48 mechanikus automata kalibert kapta, a 2020-as újdonságok még pontosabban hozták az eredeti modell megjelenését. Ehhez egy 6R35 kaliber volt a legalkalmasabb, amely immár 70 órás járástartalékot biztosít. A szerkezetnek köszönhetően az új modellek vastagsága mindössze 11.3 mm, ami kecsesebb, az eredetihez hasonló megjelenést tud biztosítani.

Bár az erdeti Seiko Crown Chronograph egyik jellegzetessége, a nyomógomb (az ún. mono-pusher, így is emlegették ezt az órát) elveszett az évtizedek távlatában, a másik ismertetőjele, a fekete alapon fehér számokkal jelzett számlapgyűrű (lünetta) szinte változatlan formában megmaradt, ezzel könnyen azonosíthatóvá téve az újkori változatot.

A limitál kiadás minden egyes darabja természetesen egyedileg sorszámozott 1-től 1964-ig, és különleges dobozban is érkezik a Boutique-ba.

Seiko Presage Prestige Line 2020 limited edition műszaki adatok

  • 6R35 mechanikus automata kaliber
  • 70 órás járástartalék
  • zafír kristály óraüveg tükröződésmentes bevonattal
  • nemesacél tok és szíj
  • 100m vízállóság
  • tok átmérő 41.3 mm
  • tok vastagság 11.3 mm
  • limitált kiadás, 1964 egyedileg sorszámozott darab
  • díszdoboz

 

Értesülj elsőként újdonságainkról, limitált különlegességeinkről, rendezvényeinkről!

További Cikkek

óra kereső

Találja meg az Önhöz illő Seiko órát!

Nehezen boldogulsz a divat és stílus világában és segítség kellene a döntéshez? Ennek érdekében összegyűjttünk néhány tanácsot, amelyeket mindenképp érdemes átnézned.
[et_pb_button button_text="Megtekintés" button_alignment="center" _builder_version="4.4.1" custom_button="on" button_bg_color="rgba(208,202,202,0)" button_border_color="rgba(208,202,202,0.5)" button_bg_color_last_edited="off|desktop" button_bg_color__hover_enabled="on|hover" button_bg_color__hover="rgba(208,202,202,0.5)" button_bg_enable_color__hover="on" button_border_color__hover_enabled="on|hover" button_border_color__hover="rgba(208,202,202,0)"][/et_pb_button]

TOVÁBBI CIKKEK