2019. 10. 02.

Grand Seiko Godzilla 65th Anniversary limited edition - ütős párosítás

A japán popkultúra meghatározó szereplője Godzilla, a mozivásznak szörnyeinek őse. Bár a franchise a mai napig aktív, a filmipar egyik legismertebb szörnyfigurája még 1954-ben jelent meg, így idén együtt ünnepelheti hatvanötödik évfordulóját a 20 éves Spring Drive kaliberekkel. A maguk műfajában mindketten valami teljesen újat tettek le az asztalra, és a mai napig töretlen a sikerük.

1954 - Godzilla felforgatja a mozivásznakat, a Seiko sem maradt ki belőle

Mindössze kilenc évvel a háború befejezése után Japánban az atomkatasztrófa emléke még igen erős, így a különleges szörny, Godzilla létrejötte is ezt a félelmet tükrözi a filmvásznakon. A története szerint egy atomrobbanás hozta létre, és a tengerből a szárazföldre érve pusztít mindent maga körül. Mint minden szörnyek legnagyobbika, az első film alcíme alapján meg is kapta a „King of the Monsters”, vagyis a Szörnyek királya nevet. Jellegzetessége a szájából kilőtt atomsugár, melynek a Grand Seiko évfordulós modelljénél is jelentősége van.

Az első, 1954-es moziban különös kapcsolatba került Godzilla és a Seiko. A szörny Tokióban partra érve az óceánból hatalmas pusztításba kezd, és ennek a Seiko központja, a Ginza negyedében lévő ikonikus Wako óratornya is áldozatul esik, mindössze két évvel az 1952-es megnyitása után.

1999 – a Spring Drive forradalmasítja az időmérést

A mérnöki csapat közel harmincévnyi fejlesztése, 600 prototípusa és számolatlan munkaórája után 1999-ben végre megjelenhetett egy olyan kaliber, amely szakított minden addigi hagyománnyal a mechanikus óraszerkezetek működése terén. Az addig megszokott működés alapjait megtartotta, de a Seiko által a karórákban elsőként megjelent kvarc szerkezetek pontosságát hozta el a prémium mechanikus órák világába is.

A Spring Drive kaliberek működését a hagyományos szerkezetekhez hasonlóan egy főrugó biztosítja, melyet típustól függően kézi erővel vagy automatikusan is fel lehet húzni. A mutatók mozgását, és ezzel az óra járását és járáseltérését is viszont már elektronika szabályozza, mely egy kvarc oszcillátor segítségével képes havi 10 másodperces pontosságra, amire egy tisztán mechanikus kalibernél nem számíthatunk.

2019 – a Spring Drive és Godzilla együtt ünnepel

Az idei, 2019-es évben közösen ünnepli megjelenését a Szörnyek királya és az Órák királya, ahogy a Grand Seiko-t a logójában szereplő oroszlán után nevezzük. Erre a jeles évfordulóra a Grand Seiko egy igen különleges limitált kiadással készült, melynek minden részletében visszaköszön Godzilla.

A Grand Seiko SBGA405G modell színvilága a jellegzetes vörös-fekete, amely visszaköszön a szíjon és a számlapon egyaránt. A cápabőr szíj alapszíne a fekete, de a mintázata vörösben játszik, így adva hűen vissza Godzilla bőrének jellegzetes megjelenését. A számlap sugaras mintázata a szörnyeteg szájából kilőtt sugárzását idézi fel, a textúrájának köszönhetően a vörös számlapon a sugarak által vetett árnyékok játéka valódi hatást kelt.

A Grand Seiko Sport kollekciójának új tokformája tökéletesen kelti életre Godzilla lenyűgöző méreteit és formáját. Az egyenes élek, a karomszerű tokfülek és a robosztus, mindennek ellenálló felépítés egyszerre az új Grand Seiko modellek sajátossága és a híres szörnyeteg sikerének egyik titka.

Az SBGA405G Godzilla 65th Anniversary limited edition modellje a 9R15 Spring Drive kaliberrel érkezik, mely egy hárommutatós, járástartalék kijelzős darab. A Sport kollekció kalibereitől elvártan magas rázkódás- és hőkompenzációs védelemet kapott, így a valóban aktív életvitelhez is tökéletes társ lehet. Pontossága kiemelkedik a hagyományos órák közül, és a Spring Drive technológiának köszönhetően a különlegesen szabályozott darab napi 0.5 másodperces járáseltéréssel működik. Ezeknek a szerkezeteknek érdekes és egyedi sajátossága, hogy a szabályozásuknak köszönhetően a másodpercmutató töredezettségmentesen jár, gyakorlatilag folyik körbe a számlapon, ami igen látványos és egyedülálló.

Grand Godzilla - különleges modell, különleges logóval egy különleges tervezőtől

A Grand Seiko SBGA405G évfordulós modelljének különlegességei még nem értek véget, az üveg hátlapon kapunk az órával egy teljesen egyedi logót is.

Két ikonikus alak jelenik meg egyszerre, a rotoron a Grand Seiko már jól ismert, a kezdetektől használt oroszlán logója, mely itt 18K aranyból készült, és az üveg hátlapon egy jelenet a filmből, melyben Godzilla a Wako óratornyát rombolja le éppen. A logót Shinji Higuchi, a 2016-os “Shin Godzilla” film társrendezője és speciális effektekért felelős rendezője készítette, aki a következőket mondta el a koncepciójáról:

“Ahogy az oroszlán a vadállatok királya, úgy Godzilla, a szörnyek királya is megjelenik a Grand Seiko hátlapján. Egy teljesen új Godzillát szerettem volna megalkotni, így a tudásom legjavát adtam ebbe a logóba, melyet Grand Godzillának neveztem el.”

Az újdonság mindössze 650 példányban készül az egész világon, és 2019 novemberétől lesz elérhető a Seiko Boutique üzleteiben világszerte.

 

Grand Seiko SBGA405G Godzilla 65th Anniversary limited edition

  • 9R15 Spring Drive kaliber
  • 30 köves automata szerkezet, 72 óra járástartalékkal
  • járáseltérése ±0.5 mp naponta (±10 mp havonta)
  • nagy intenzitású titán tok
  • tükröződésmentes bevonattal ellátott, duplán domború zafír kristály óraüveg
  • tok átmérő 44.5 mm
  • tok vastagság 14.3 mm
  • cápabőr szíj

A Godzilla név a TOHO CO., LTD. tulajdona.

Nem szeretnél lemaradni az újdonságainkról, a limitált és különleges megjelenésekről?

Kövesd figyelemmel a hivatalos Youtube csatornánkat, ahol rendszeresen jelentkezünk érdekes videókkal órákról, eseményekről és a Seiko által támogatott sportolók sikereiről egyaránt:

Ha a jövőben szeretnél minél előbb, az elsők között értesülni a Seiko legfrissebb híreiről és a különleges, sokszor limitált modellekről, nem kall mást tenned, mint belépni a Seiko Club tagjai közé. A tagság természetesen ingyenes, és csak előnyei vannak, mindig az elsők között juthatsz információkhoz, és részt vehetsz zártkörű rendezvényeinken is, valamint minden friss Seiko Magazinból postán kapod a saját, ingyenes példányodat. Regisztrálj most, egy perc az egész:

További Cikkek

óra kereső

Találja meg az Önhöz illő Seiko órát!

Nehezen boldogulsz a divat és stílus világában és segítség kellene a döntéshez? Ennek érdekében összegyűjttünk néhány tanácsot, amelyeket mindenképp érdemes átnézned.
[et_pb_button button_text="Megtekintés" button_alignment="center" _builder_version="4.4.1" custom_button="on" button_bg_color="rgba(208,202,202,0)" button_border_color="rgba(208,202,202,0.5)" button_bg_color_last_edited="off|desktop" button_bg_color__hover_enabled="on|hover" button_bg_color__hover="rgba(208,202,202,0.5)" button_bg_enable_color__hover="on" button_border_color__hover_enabled="on|hover" button_border_color__hover="rgba(208,202,202,0)"][/et_pb_button]

TOVÁBBI CIKKEK