2021. 01. 08.

SBGZ005 Grand Seiko Masterpiece collection - A különleges Kintaro Hattori 160th limited edition modell az alapító tiszteletére

2020-ban több jeles évfordulót ünnepelt a Seiko és a Grand Seiko egyaránt. A Grand Seiko márka 60 éves fennállása mellett az alapító, Kintaro Hattori születésének 160. évfordulója is volt ebben az évben, és erre az alkalomra egy különleges, limitált kiadású Grand Seiko modell emlékszik meg méltó módon.

Kintaro Hattori, a Seiko alapítója, az “Órák királya keleten”

1860-ban, Tokióban megszületett Kintaro Hattori, éppen a legjobbkor. Japánban véget ért az Edo-kor, amely a gazdasági növekedésért és az urbanizálódásért nagy árat kért - hosszú évtizedekre zárta el az országot szinte teljesen a világtól. 

Ám mire az ifjú Kintaro 21 éves lett, már a Meiji-kor nyitott politikája uralkodott, és lehetőséget adott egy zseniális és meglepően fiatal vállalkozónak, hogy megalapíthassa azt a céget, amely napjainkra az óraipar meghatározó szereplőjévé növekedve ne csak kövesse, de mutassa is az utat a saját iparában, az órák világában.

Kintaro Hattori

Ha részletesebben is érdekel a Seiko és Kintaro Hattori története, itt írtunk róla korábban.

Az első évtizedekben A “K.Hattori” vállalat főként importált órák kis- és nagykereskedelmével, illetve órák javításával foglalkozott. Húsz évvel a cég indulása után Kintaro Hattori végre megalapíthatta saját óragyárát Seikosha néven. A név beszédes, a jelentése “A precizitás otthona”, mely a mai napi tökéletesen jellemzi valamennyi Seiko és Grand Seiko modellt.

A célja mindig is az volt, hogy valamennyi alkatrészt saját maga, házon belül gyártson az óráihoz. Bár ez nem tűnik nehéz feladatnak a valóság az, hogy a mai napig csak kevés óragyártó képes ezt megtenni a világon, és a Seikosha (majd később a Seiko) elérte ezt a célt a vezetésével.

A Kintaro Hattori történet

Kintaro Hattori egy különleges ember volt. Erős, határozott elképzelése volt az útról, melyet a Seiko azóta sikeresen megtett. Sikerei bizonyították az elképzelései helyes voltát, és a meggyőződése az iparág alapjairól a mai napig meghatározza a Grand Seiko alapjait.

Kintaro meggyőződését három szó jellemzi a legjobban, melyek nemzedékek óta kísérik az utat, melyet az óragyártó bejárt:

[et_pb_divider _builder_version="4.6.6" _module_preset="default" custom_margin="||11px|||"][/et_pb_divider][et_pb_divider _builder_version="4.6.6" _module_preset="default"][/et_pb_divider][et_pb_divider _builder_version="4.6.6" _module_preset="default"][/et_pb_divider]

Grand Seiko SBGZ005 - Egy különleges limitált Grand Seiko modell a 160 év tiszteletére

A Micro Artist Studio kivételes tehetségű és képességű mesterei egy nem mindennapi modellel tisztelegnek az alapító születésének kerek évfordulója előtt.

KIntaro Hattori SBGZ005

A Grand Seiko hosszú útjának kezdetét hűen megidéző, lágyan kerekített formájú tok 950-es platinából készült, melyet a nemesfémek királyának is ismerünk. Egyedi fényét a Zaratsu polírozási technikával készült, torzításmentes felülete őrizte meg, a duplán domború zafír kristály óraüvege pedig a különleges számlapot teszi jól láthatóvá minden körülmények között.

A számlap sajátosan modern hangulatot kölcsönöz az órának a bonyolult, geometrikus mintázatával, és ezzel is kihangsúlyozza a Grand Seiko design alapjaként jegyzett és használt fény-árnyék játékot, mely oly mélyen gyökerezik a japán vizuális kultúrában.

KIntaro Hattori SBGZ005

A hat óránál elhelyezett kis csillag a hatvanas évek óta csak egyet jelenthet - a mutatók és indexek tömör aranyból készültek, méghozzá ennél a modellnél 14K fehéraranyból, így harmonizálva a platina tokkal.

Spring Drive 9R02 kaliber - különleges megoldások a nem mindennapi teljesítményért

A Spring Drive szerkezetek a hagyományos, mechanikus kaliberek teljesítményét és megbízhatóságát kombinálják az elektronikus szabályozás felülmúlhatatlan pontosságával (itt olvashatsz bővebben a Spring Drive működéséről).

A Grand Seiko SBGZ005 modell érdekessége, hogy míg a megjelenése tökéletesen idézi meg a hatvan évvel ezelőtti, első Grand Seiko formáját, a szerkezete a leginkább mai. 

A Spring Drive 9R02 kaliber egy valódi műszaki csemege, tele egyedi megoldásokkal. 

KIntaro Hattori SBGZ005

A Micro Artist Studio mesterei által kézzel, egyesével készülő szerkezetek 84 órás (vagyis több, mint három napos) járástartalékkal bírnak, melyet egy különleges megoldásnak köszönhetnek, ez a két rugós rugóház, a “dual spring barrel”.

Ennek a lényege az, hogy egy rugóházba két vékony, párhuzamos rugót helyeztek el, így növelve a nyomatékot és a járástartalékot anélkül, hogy a szerkezet mérete növekedett volna.

Ennek is köszönhető, hogy a Grand Seiko SBGZ005 modell “vastagsága” mindössze 9.6 mm lett, arányosan az eredeti óra méretéhez közel álló 37.5 mm-es átmérőjével.

Spring Drive kaliberként a pontossága a mechanikus szerkezetek között kiemelkedő, mindössze napi -/+1 mp, ami havi szinten +/-15 másodpercet jelent. Pontosság, megbízhatóság, teljesítmény és szépség - a Grand Seiko Spring Drive kaliberek alapjai.

KIntaro Hattori SBGZ005

Ennél az évfordulós. limitált kiadású modellnél a szerkezeten még elhelyeztek egy 18K arany táblát is, amely alapból a készítő Micro Artist nevét viseli, ám az óra leendő tulajdonosának kérésére más, egyedi szöveggel is készülhet majd.

A Grand Seiko Kintaro Hattori 160th Anniversary Limited Edition SBGZ005 modell várhatóan 2021 elején érkezik a Seiko Boutique Budapest kínálatába, és mindössze 50 darab készül belőle az egész világon.

Grand Seiko Kintaro Hattori 160th Anniversary Limited Edition SBGZ005 műszaki adatok

  • kaliber: 9R02 Spring Drive
  • tok: 950 platina
  • mutatók és indexek: 14K fehérarany
  • átmérő: 37.5 mm
  • vastagság: 9.6 mm
  • vízállóság: 3 bar
  • óraüveg: duplán domború zafír kristály, tükröződésmentes bevonattal
  • szíj: krokodilbőr

[et_pb_code _builder_version="4.6.6" _module_preset="default"][/et_pb_code]
[et_pb_code _builder_version="4.6.6" _module_preset="default"][/et_pb_code]

További Cikkek

óra kereső

Találja meg az Önhöz illő Seiko órát!

Nehezen boldogulsz a divat és stílus világában és segítség kellene a döntéshez? Ennek érdekében összegyűjttünk néhány tanácsot, amelyeket mindenképp érdemes átnézned.
[et_pb_button button_text="Megtekintés" button_alignment="center" _builder_version="4.4.1" custom_button="on" button_bg_color="rgba(208,202,202,0)" button_border_color="rgba(208,202,202,0.5)" button_bg_color_last_edited="off|desktop" button_bg_color__hover_enabled="on|hover" button_bg_color__hover="rgba(208,202,202,0.5)" button_bg_enable_color__hover="on" button_border_color__hover_enabled="on|hover" button_border_color__hover="rgba(208,202,202,0)"][/et_pb_button]

TOVÁBBI CIKKEK