2021. 04. 19.

Seiko Presage Sharp Edged Series GMT - hagyomány és technika

 

A 2020-ban érkezett Sharp Edged Series új irányt képvisel a Presage hagyományosan magas minőségben és kidolgozottságban készülő modelljei között. Az eddigi értékek megtartása mellett a modern, szögletes formákkal, határozott élekkel kialakított stílusa hamar komoly népszerűségre tett szert. Ezt a sikersorozatot folytatja a most megjelent négy új GMT modell is, melyek új színt hoznak a kollekcióba, képletesen és szó szerint értve is.

SEIKO PRESAGE, A MECHANIKUS ÓRAKÉSZÍTÉS MŰVÉSZETE

Az egyik legsikeresebb kollekció a Seiko modellek között a Presage, melynek jelmondata, a “Mechanikus órakészítés művészete” tökéletesen összefoglalja a modellcsalád filozófiáját.

 

 

A Presage modellek kizárólag mechanikus kaliberekkel készültek ezidáig, melyek között megtalálható a jól bevált 4R mechanikus automata szerkezetek több változata, a továbbfejlesztett 6R kaliberek is akár 70 órányi járástartalékkal, a 8R automata oszlopkerekes kronográf szerkezet, de készült Presage modell a forradalmian új megközelítést alkalmazó Spring Drive kaliberrel is.

A kétezres évek elejétől kizárólag a japán piacra készültek a Presage modellek, ám nemzetközi sikere így sem maradhatott el. A rajongók, gyűjtők keresték a Presage kollekció darabjait, így 2016-ban bemutatkozott a nagyvilág számára is a Presage, és az elmúlt öt évben újdonságok hosszú sora érkezett.

 

 

SEIKO PRESAGE SHARP EDGED SERIES, ÉLEK ÉS SÍKOK MŰVÉSZETE

A legutóbbi újdonság valódi újdonság volt. Egy teljesen új megközelítés, egy teljesen új forma, mellyel a Seiko Presage Sharp Edged Series modellek nevükhöz méltóan a klasszikus kerek tokformát jól kiegészítő, és azt teljesen új megvilágításba helyező dizájnt kaptak.

Éles élek sorozata - a név beszédes. Egyenes síkok, valódi élek a tokon, tokfüleken és a fémszíjon is - mert az új sorozat pótolta a hiányt a Presage kollekcióban ebben is. A korábbi modellek között csak néhány darab volt, mely nem a klasszikusan elegáns bőrszíjjal készült, míg az új modellek között szinte valamennyi így érkezett.

 

 

PRESAGE SHARP EDGED SERIES GMT - KOMPLIKÁCIÓ UTAZÓKNAK

Az órák világában a komplikáció egyáltalán nem bonyodalmat jelent, hanem egy hozzáadott tudást, funkciót. Ilyen funkció a GMT komplikáció is, mely most érkezett a Presage világába.

A GMT a Greenwich Mean Time rövidítése, ez a referenciapont az időzónák között, vagyis minden időzónát ehhez képest határozunk meg (Magyarország a GMT+1 zóna, vagyis egy órával mutat nálunk többet az óránk, mint az angliai Greenwich-ben tenné).

 

 

A GMT komplikáció a gyakorlatban egy plusz mutatót jelent, mely egy 24 órás beosztású lünettán egy másik, az órán beállított időponttól eltérő időzóna pontos idejét mutatja, szinkronban mozogva az elsődleges idővel.

Ennek gyakorlati haszna például akkor van, ha utazunk, és távoli kontinenseken kell egy pillantással ellenőrizni az otthoni időt - erre még mindig egy GMT komplikációval készült karóra a legtökéletesebb megoldás.

 

 

AZ ÚJ MODELLEK LELKE, A 6R64 GMT KALIBER

Az új 6R64 kaliber a komplikációk egész sorát vonultatja fel. A számlapon kilenc óránál egy járástartalék kijelzőt találhatunk, mely a 45 órányi tartalékból hátralévőt mutatja, hat óránál egy dátum mutatót, és mind a négy új modellnél jól látható színekkel kiemelve a negyedik, GMT mutatót a középpontban elhelyezve.

A 29 köves szerkezet féllengésszáma 28.800, mely nagyobb pontosságot ad a mindennapokban.

 

 

4 ÚJ MODELL, ÚJ MÉRET ÉS EGY ÚJ SZÍN

Egy fontos változás van a Sharp Edged Series sorozatának eddigi darabjaihoz képest, ez pedig az új modellek mérete.

A klasszikus darabok klasszikus méretei után a sportos újdonságok nagyobb, sportosabb megjelenést is kaptak.

 

 

A szuperkemény bevonattal ellátott tok mérete 42.2 mm-esre nőtt, mely még mindig kényelmesen viselhető, ám jobban illeszkedik a sportos elegancia vonalába, a vastagság pedig minimálisan, 13.7 mm-re növekedett, melyet a plusz tudáshoz szükséges kaliber indokolt.

Sportos, elegáns, minőségi - a Seiko Presage Sharp Edged Series GMT modellek mindhármat hozzák egyszerre.

 

 

A Seiko Presage Sharp Edged Series GMT modellekből négy típus érkezik, melyek közül háromnak a színét már ismertük a tavaly megjelent Sharpe Edged Series modellekből, ezek az Aitetsu (kék), a Tokiwa (zöld) és a Susutake (füstös barna).

A GMT modellekkel megérkezett a Sumiiro, az India ink szín (sötétszürke-fekete), így már teljes a paletta.

 

 

SEIKO PRESAGE SHARP EDGED SERIES GMT TECHNIKAI ADATOK

  • 6R64 mechanikus automata kaliber
  • 45 órás járástartalék
  • GMT komplikáció
  • zafír kristály óraüveg tükröződésmentes bevonattal
  • üveg hátlap
  • nemesacél tok és szíj “Super hard coating” bevonattal 
  • 100 m vízállóság
  • tok átmérő 42.2 mm
  • tok vastagság 13.7 mm

 

Kattints az alábbi képekre, és máris a terméklapra jutsz, ahol meg is vásárolhatod a kiválasztott modellt!

TOVÁBBI CIKKEK