2022. 07. 26.

Prospex Sumo újdonságok - három új versenyző a küzdőtéren

Ha Seiko, akkor megkerülhetetlen a búvárórák kivételesen hosszú és kivételesen sikeres sora. A Seiko búváróráinak népszerűsége 1965 óta töretlen, a minőséget, az egyediséget és az elérhetőséget kínálják több, mint 50 éve. Ebbe a sorba tartozik az egyik ikon, a Seiko Sumo, amely súlyos egyéniségével lopta be magát a rajongók szívébe. 2022-ben is meg tudott újulni úgy, hogy közben mit sem változott - érkezik három új Seiko Sumo modell.

Egy kis Seiko Sumo történelem

A Seiko egyik legegyedibb megjelenésű búvárórájának, a Seiko Sumo modellnek a története egészen 2007-ig nyúlik vissza.  

Ekkor jelent meg az első Seiko Sumo, az SBDC001 referenciaszámú modell, amely gyorsan elnyerte a Seiko búváróra rajongók tetszését világszerte.

De miért Sumo? A Seiko becenevekről itt írtunk már korábban, általában a rajongók nevezik el valamely jellegzetes stílusjegye alapján, ritkábban a gyár ad neki egy saját becenevet.

A Sumo név eredete is, mint több Seiko búváróra becenévnél, már nem pontosan követhető. A tok formája, ahogy a nagy, 45 mm-es átmérőjével ül a 20 mm-es fémszíjon a sumo versenyzők alkatára utal, ráadásul a 12-es index formája is emlékeztet a sumo versenyzők által viselt egyetlen ruhadarab, a mawashi formájára - ennyi elég is egy becenévhez, a Seiko Sumo megszületett 15 évvel ezelőtt.

Az első generációt a második váltotta 2015-ben, ekkor egy kisebb frissítést kapott a külső, némileg változott a mutatók és a lünetta számainak formája. 2019-ben aztán megérkezett a harmadik generáció, amely újra csak egészen finoman frissült, az ikonikus megjelenés alapjai nem változtak. 

Ekkor már a ma is használt kaliber, a kiemelkedő 70 órás járástartalékkal bíró 6R35 szerkezet került Seiko Sumo legújabb modelljeibe, majd idén, 2022-ben megérkezett a legfrissebb kiadás, szintén néhány kisebb frissítéssel.

Seiko “King” Sumo 2022 modellek - új számlapok, új anyagok és a megszokott minőség

A Seiko Sumo 2022-es modelljeinél ismét csak kisebb változásokat fedezhetünk fel. Az egyedi tokforma megmaradt, a lünetta szinte belesüllyed a tokba, ez sokat segít abban, hogy az elsőre nagynak hangzó 45 mm-es tok átmérő ellenére is egy kényelmesen viselhető darab legyen.

A zafír kristály óraüveg ebben a kategóriában persze már alap, és emellett a Seiko Sumo új modelljei mindhárman kerámia lünettát kaptak - a kissé frissített betűtípusok így már a kerámia jellegzetes fényével büszkélkedhetnek, ez a nemes anyag a felső kategóriás búvárórák sajátja.

Az újdonságok megkapták a Seiko saját “Super hard Coating” felületkezelésével ellátott nemesacél tokot és fémszíjakat is, amely hosszabban őrzi meg a tokot és a fémszíjat az eredeti, karcmentes szépségében, és így összességében immár a Sumo modellek is büszkélkedhetnek a rajongók körében csak “King” változatként ismert variációkkal, több népszerű Seiko búváróra után.

Seiko Prospex SPB321J1 “King” Sumo, a tengerkék mélység

Az újdonságok közül az SPB321J1 modell a leginkább hagyományosnak mondható színvilágú darab. A tengerkék számlapja a közepe felé világosodik, ez a “vignettált” színátmenet szinte mélységet ad a számlapnak, a tengerek egyre mélyülő és egyre sötétebb tónusú világát idézi fel.

A számlap struktúrája sem hétköznapi, a hullám mintázat tökéletesen illik egy búvárórához, és hű a Seiko hagyományaihoz, amelynek az ilyen, különleges mintázatokat köszönhetjük.

Seiko Prospex SPB323J1 “King” Sumo, a homokpadok hangulatában

Az SPB323J1 modell számlapja szintén ezzel az új, hullámzó tengert idéző számlappal készült, ám a színe most nem a tengert, hanem annak partját idézi.

A szintén vignettált számlap a tengerpartok homokpadjainak jellegzetes barnás színárnyalatait hozta el, ritka, mégis nagyon kellemes színösszeállításban.

Seiko Prospex SPB325J1 “King” Sumo PADI kiadás

A PADI modellek mindig nagy sikert aratnak, az egyedi színösszeállításuk mellett a számlap földgömböt mintázó struktúrája sem mindennapi látvány.

A PADI a világ legnagyobb búvároktató szövetsége, a Seiko már hosszú évek óta működik együtt vele a tengerek megismeréséért és megmentéséért, gondoljunk csak akár a nemrég zajlott tengeri hulladékgyűjtő akcióra.

A három modell közül AZ SPB325J1 az egyetlen, amelynek a mutatói sem a jól megszokott acél színben készültek, hanem a PADI saját kékjével és a számlap sötétszürke színével. 

Seiko Prospex SPB321J1 / SPB323J1 / SPB325J1 technikai adatok

SPB321J1 SPB323J1 SPB325J1
Kaliber 6R35 6R35 6R35
Járástartalék  70 óra 70 óra 70 óra
Tok átmérő 45.0 mm 45.0 mm 45.0 mm
Tok vastagság 13.4 mm 13.4 mm 13.4 mm
Tok anyaga

nemesacél 

“Super Hard Coating” bevonattal

nemesacél 

“Super Hard Coating” bevonattal

nemesacél 

“Super Hard Coating” bevonattal

Szíj anyaga

nemesacél 

“Super Hard Coating” bevonattal

nemesacél 

“Super Hard Coating” bevonattal

extra erős szilikon
Óraüveg zafír kristály zafír kristály zafír kristály
Vízállóság diver’s 200m diver’s 200m diver’s 200m

További Cikkek

óra kereső

Találja meg az Önhöz illő Seiko órát!

Nehezen boldogulsz a divat és stílus világában és segítség kellene a döntéshez? Ennek érdekében összegyűjttünk néhány tanácsot, amelyeket mindenképp érdemes átnézned.
[et_pb_button button_text="Megtekintés" button_alignment="center" _builder_version="4.4.1" custom_button="on" button_bg_color="rgba(208,202,202,0)" button_border_color="rgba(208,202,202,0.5)" button_bg_color_last_edited="off|desktop" button_bg_color__hover_enabled="on|hover" button_bg_color__hover="rgba(208,202,202,0.5)" button_bg_enable_color__hover="on" button_border_color__hover_enabled="on|hover" button_border_color__hover="rgba(208,202,202,0)"][/et_pb_button]

TOVÁBBI CIKKEK