2020. 01. 25.

Seiko Alpinist 2020-ban is, közkívánatra

Egy hatvan éve kezdődött sikertörténetet folytat a Seiko 2020-ban, egy olyan modellel, amely a hatvanas évek eleje óta már többször bizonyította, a népszerűsége töretlen. A most érkező darab a közvetlen elődjéhez képest szinte semmit nem változott, így a Seiko Alpinist 2020-as sikere újra garantált.

60 év siker – a Seiko Alpinist története

Az már a legendák homályába veszett, 1959 vagy 1961 volt-e az első Alpinist modell megjelenésének éve, de mindenképpen a hatvanas évek legeleje óta létezik a Seiko egyik legérdekesebb és a gyűjtők körében az egyik legnépszerűbb modell.

Seiko Laurel néven indult a karrierje, és az akkori órák között kiemelkedő vízállósággal és leolvashatósággal készült (ezt a két tulajdonságát a mai napig sikeresen meg is őrizte). Az Alpinist (hegymászó) név is erre utal, egy ilyen órának bírnia kell a megpróbáltatásokat a természetben, és egy zord, éjszakai hegyi túra alkalmával is biztosítania kell viselőjének a pontos leolvashatóságot. Mivel ezeknek tökéletesen meg is felelt, és a megjelenése sem volt soha átlagos, ezért a Seiko Presage Cocktail Time sorozatához nagyon hasonló karriert futott be a Seiko kedvelői között.

Az Alpinist nagyon sokáig csak Japánban volt kapható, ennek ellenére is megismerte, sőt megszerette az egész világ órakedvelő közössége. A korai modelleket 1964-ig gyártották, majd következett egy három évtizedes szünet a modell történetében.

1995, az Alpinist első visszatérése

Sok év telt el, mire újra megjelent a nagy kedvenc, és ez a modell már sokban egyezett a legújabbakkal. 20 Bar vízállóság(!), erősen foszforeszkáló mutatók és indexek, illetve a jellegzetessé vált tokforma a számlapon a sajátos kalligráfiával készült Alpinist logóval – ez több, mint elég volt az újabb sikerhez. A Shigeo Sakai tervezte forma különlegessége mellett újdonság volt az üvegre applikált nagytó a dátumablak felett, és a máig jellegzetes „Dauphine” mutatók is egyedivé tették az órát, amely egy ritkább, 4S15 kaliberrel készült.

Néhány különlegesség színesítette a kínálatot, GMT kvarc kaliber, limitált kiadás a hegymászó Ken Noguchi tiszteletére, titán tokos változat öröknaptárral, ez mind komoly sikert ért el.

2006, az Alpinist másodszor is visszatér

2006-ban Yasuhiro Kuzuya (a Seiko Presage modellek egyik tervezője) újratervezte a modellt, vigyázva arra, hogy az eredeti értékei megmaradjanak, mégis egy kicsit frissebb legyen. Az elődjéhez hasonlóan ez a sorozat is készült az emblematikus zöld-arany színösszeállításban, és ez az a kombináció, amelynek sikerét még a tervezői sem értették meg pontosan – a zöld számlap arany mutatókkal. indexekkel és a barna szíjjal hihetetlen sikeres lett. Az új változat nem tartotta meg a jellegzetes piros logót és a nagyítót a dátumablak felett, de a trendeknek megfelelően nagyobb méretű lett, immár közel 40 mm-es. A gyártása leállt, és hamar hiánycikk lett a gyűjtők között.

2020, az Alpinist csúcsformában tér vissza harmadszor is a Prospex modellek között

A Seiko rendszeresen bebizonyítja, hogy hallgat a rajongók, gyűjtők és órakedvelők szavára. Ez lehetett az az oka annak is, hogy a 2020-as év elején újra megérkezett az Alpinist, immár a „Prospex Automatic” logójával a számlapján, a Prospex Land kollekció tagjaként. Ez komoly előrelépés, hiszen a Prospex modellek a kínálatban magasan helyezkednek el, ide tartozni presztízsértékű egy órának.

Szintén jó hír, hogy immár világszerte elérhető hivatalosan a nagy kedvenc, és rögtön négy változatban is:

SPB117J1 – fekete számlappal és nemesacél szíjjal

SPB119J1 – krém számlappal és fekete bőrszíjjal
SPB121J1 – a garantált sláger, zöld számlappal, arany mutatókkal és barna bőrszíjjal
SPB123J1 – krém számlap és az arany mutatók
Az új modellek 200 méteres vízállóságú tokjának mérete maradt 39.5 mm-es átmérőjű, a vastagsága 13.2 mm, ami ideális méret egy mechanikus automata modellnek. A 6R35 kalibernek köszönhetően a pontossága magas, a járástartalék pedig immár 70 órára nőtt, ami kiemelkedő érték a kategóriájában a közel három napnyi tartalékkal.

Szintén érdekes és hasznos jellemző a 2020-as modelleken újra megjelent nagyító, mely a dátumablak felett segíti a leolvashatóságot, a zafír kristály óraüveg pedig ellenáll a karcoknak. Az Alpinist legendájához szorosan hozzátartozik a jellegzetes mutató szett, ez változatlan, és a Seiko speciális LumiBrite festése segít, hogy az óra az eredeti elgondolás szerint hosszan leolvasható maradjon még sötétben is.

A Seiko Prospex Alpinist modellek megtartották mindazt, ami miatt ennyire sikeres lehetett az óra a mgjelenés óta, és hozzáadták mindazt, amit 2020-ban a Prospex név jelent - minőség és professzionális jellemzők egyedi design mellett.

 

Értesülj elsőként újdonságainkról, limitált különlegességeinkről, rendezvényeinkről!

További Cikkek

óra kereső

Találja meg az Önhöz illő Seiko órát!

Nehezen boldogulsz a divat és stílus világában és segítség kellene a döntéshez? Ennek érdekében összegyűjttünk néhány tanácsot, amelyeket mindenképp érdemes átnézned.
[et_pb_button button_text="Megtekintés" button_alignment="center" _builder_version="4.4.1" custom_button="on" button_bg_color="rgba(208,202,202,0)" button_border_color="rgba(208,202,202,0.5)" button_bg_color_last_edited="off|desktop" button_bg_color__hover_enabled="on|hover" button_bg_color__hover="rgba(208,202,202,0.5)" button_bg_enable_color__hover="on" button_border_color__hover_enabled="on|hover" button_border_color__hover="rgba(208,202,202,0)"][/et_pb_button]

TOVÁBBI CIKKEK