Folytatódik az évfordulók sora a Seiko életében. 2020-ban hatvan éves lett a Grand Seiko, majd az alapító Kintaro Hattori 170. születésnapja jött el, 2021-ben pedig nem kisebb esemény következik, mint a Seiko alapításának 140. évfordulója. Valamennyi eseményre különleges kiadásokkal emlékezik a cég, az idei megjelenések sorát a Prospex három különleges, limitált kiadású modellje nyitja meg.

140 év siker - mindig egy lépéssel a többiek előtt

A Seiko 1881-es alapításának idén, 2021-ben van a 140. évfordulója. Mozgalmas 140 év van a vállalt mögött, a vállalat mögött, amelyet az alapító Kintaro Hattori hozzáállása, szorgalma és kitartása tett a világ legnagyobb és legmeghatározóbb óragyártóinak egyikévé.

Always one step ahead of the rest”, vagyis mindig egy lépéssel a többiek előtt - ez volt a jelmondata, és visszatekintve a 140 éves történelemre, ehhez tartotta magát mind az alapító, mind az utána következő vezetők.A kezdeti fejlődés viharos történetéről itt olvashatsz bővebben, földrengés, tűzvész és szökőár pusztítása éppúgy sújtotta a céget, mint a világháborúk. A japán kitartás és elszántság azonban ismét győzedelmeskedett, és minden nehézség csak erősebbé tette a vállalatot.

Hatvan évvel ezelőtt már megkezdődött a Grand Seiko története is, melynek a célkitűzése világos volt már akkor: a világ legjobb óráját kell megalkotni. A japán mérnökök előtt nincs lehetetlen, így mára a Grand Seiko több olyan fejlesztéssel büszkélkedhet, amely példátlan az óraipar történetében.De az egy lépéssel a többiek előtt haladás elvének volt köszönhető a kvarc karórák megjelenése is, melyet elsőként a Seiko mutatott be 1969 decemberében, és amely alapjaiban rengette meg az órák világát - hatása a mai napig tart.

A mechanikus kaliberek továbbgondolása szintén teljesen egyedi és innovatív útja volt a fejlődésnek, és ennek köszönhetjük a Spring Drive kailbert, melyhez hasonló azóta sem született.

Erre a 140 büszke évre emlékszik 2021-ben a Seiko, és olyan új modellek érkeznek sorban, melyek mind a legfontosabb mérföldköveket elevenítik fel majd.

Prospex 140th Anniversary limited edition modellek az első búvárórák tiszteletére

A búvárórák fontos és meghatározó részei az órák világának megjelenésük óta. A sportos modellek nem csak megjelenésükkel vívnak ki tiszteletet a hozzáértők között, de a műszaki jellemzőik is elismerésre méltóak. Egy búváróra a mindennapokban éppúgy megállja a helyét, mint a mélységekben, megnyugtató tulajdonságaiban bátran bízhatunk a szárazföldön is.

A Seiko a Prospex családban gyűjti össze a búvárórák krémjét, ide tartozni rangot jelent. Az ISO minősítés szerinti vízállóságuk, a minőségi kaliberek és a klasszikus búváróra design valamennyi Prospex “Sea” modell közös jellemzője.

A most érkezett három limitált kiadású Prospex modell közös jellegzetessége a színösszeállítása, mellyel a természet szépsége került fókuszba. Az ihletet ehhez az Iriomote szigetét körülvevő óceán gazdagsága és a jellegzetes mély zöld színe adta.

  

Miért éppen Iriomote? 

Okinawa tartomány második legnagyobb szigete paradicsomi állapotokat tükröz. Iriomote sziget területének 90 százalékát trópusi esőerdő és mangrove erdő fedi, és alig több, mint kétezer állandó lakosa van. Teljes területe nemzeti park, és páratlan szépsége miatt rendkívül népszerű a kirándulók, túrázók és sportolók között. A hegységektől a vízeséseken át a tengeri búvárkodásig mindenki találhat benne szépséget, szubtrópusi klímája és a 26 fokos átlaghőmérséklete pedig egész évben látogathatóvá teszi.

 

Seiko Prospex SLA047J1

A Seiko búváróráinak esszenciája az SLA047J1 modell. Az 1968-as előd sikereit folytatva a legmagasabb minőségben készül a Shizukuishi Watch Studio-ban, ahol a legnemesebb kaliberek és órák készülnek. A kézzel, egyenként összeszerelt órákba a 8L35 szerkezet kerül, melyet kifejezetten búvárórákba terveztek, teljesítménye, pontossága kiemelkedő. 

A tok, a megjelenés követi a legszebb Seiko búváróra hagyományokat, a korábbi “Marinemaster” modellek köszönnek vissza, ehhez illik a búvárórák között is ritkább Professional 300 méteres vízállósága.A zafír kristály óraüveg tükröződésmentes bevonata alatt jól leolvasható a mély zöld számlap a jellegzetes, széles mutatókkal és kerek indexekkel, az arany színű másodpercmutató színe a mangrove erdők felett felkelő nap első sugarait hozza el.

A robosztus, 44.3 mm-es átmérő illik a sportos megjelenéshez, a kerámia búvárlünetta betét és az egy darabból készült, monoblokkos kivitelű tok és a fémszíj “Super-hard coating” bevonata pedig a hosszan tartó karcmentes szépség záloga. A mindössze 3000 darabban készülő modell limitált díszdobozos kiadása egy mély zöld színű szilikon szíjat is tartalmaz a vizes kalandokhoz.

Seiko Prospex SPB207J1

A nagy előd, az 1968-as kiadás újraértelmezése az SPB207J1 modell. Megőrizve annak határozott vonalait és erőteljes megjelenését, a mai, modern kornak megfelelően már egy kicsit finomabb, kecsesebb darab lett belőle a 42 mm-es átmérőjével. 

A számlap a jubileumi kiadás mély zöld színében játszik az arany másodpercmutatóval, ám a búvárlünetta vékonyabb, így az összhatás finomodott. A nemesacél tok és szíj természetesen most is megkapta a szuperkemény bevonatot, az óraüveg zafír kristályból készül, így ellenállnak majd az idők viharainak.

A kaliber, amely ebben a modellben dolgozik, a 6R35 modell, mely a 70 órás(!) járástartalékával kiemelkedik az átlagos mechanikus órák közül. A 6.000 darabban készült limitált kiadás díszdobozban érkezik, és szintén egy mély zöld szilikon szíj hozzá az ajándék.

Seiko SSC807J1

Több szempontból is érdekes darab az SSC807J1. Egyrészt a sorozat többi darabjától eltérően kronográf kialakítású, másrészt solar kvarc kalibert kapott, harmadrészt pedig a formája bár sokban emlékeztet a legendás Sumo modellére, mégis modernebb, újabb lett annál.

A solar kvarc kaliber egy ésszerű választás - mindennapi használata kényelmes, a fény energiája működteti, és a pontossága is a kvarchoz méltóan kiemelkedő értéket hoz.



Az SSC807J1 modellben működő V192 solar kvarc kaliber érdekessége, hogy a hat óránál elhelyezett segédszámlap több funkciós, amikor éppen nincsen használatban a kronográf időmérés, a mutató az óra töltöttségét mutatja F (full) és E (empty) értékek között.

 

A diver’s 200 m vízállóság természetesen ennél a modellnél is megvan, és ennek érdekében a kronográf szerkezet nyomógombjait is menetzárakkal látták el, így nem lehet a víz alatt véletlenül megnyomni azokat. A 4.000 darabos kiadás díszdobozában a mély zöld szilikon szíj most is helyet kapott, amely tökéletes és kényelmes kiegészítő lesz mind a merülésekhez, mind a forró nyári napokon egyaránt.