Az évfordulós modell különleges megjelenést kapott, mely tökéletesen illik érkezésének időpontjához. A sakura, vagyis a japánoknak oly fontos cseresznyevirágzás ideje ugyanis márciusban kezdődik a szigetországban, és az új SSH083 modell színösszeállítását ez ihlette.

 

SSH083

2021, a Seiko alapításának 140. évfordulója

1881-ben alapította meg Kintaro Hattori a cégét Tokióban, az azóta eltelt 140 évet és az alapító víziójának sikeres beteljesülését ünnepeljük idén. Kintaro  már az induláskor kitűzte a célt, mely azóta sem változott: “Always one step ahead of the rest”, vagyis “Mindig egy lépéssel a többiek előtt”. 

Az elképzelése valóra vált, és az elmúlt 140 évben olyan óraipari technológiák és megoldások láthattak napvilágot, melyek tökéletesítették, sőt olykor alapjaiban változtatták meg az iparágat.

SSH083

Elég csak az oszlopkerekes kronográf kaliberre gondolni, vagy a mechanikus órák olyan megoldásaira, mint a Magic lever, a Diashock vagy a különleges anyagból készülő Spron rugók, de a Kinetic kaliber ötlete és kivitelezése is sokat tett hozzá az órák világához.

Seiko Astron GPS Solar, a valóban előremutató technológia 

A “Mindig egy lépéssel a többiek előtt” tökéletes példája az Astron kollekció. Két sikeres korszaka volt, hiszen a világ első kvarc szerkezetes karóráját 1969 december 25-én mutatta be a Seiko, ez volt az Astron-Quartz 35SQ modell, mely forradalmat indított el az órák világában.

Ez a forradalom a mai napig tart, és a 2012-ben újjáéledt Astron legalább olyan fontos mérföldkő a technológiában, mint az első modell volt. A GPS Solar technológia több szempontból is kiemelkedő műszakilag, a kizárólag a fény energiájával működtetett kaliber képes automatikusan kapcsolódni a GPS műholdak jeléhez, és azokat használva pontosítani az órát - a pontosság így szinte felfoghatatlan lesz, egyetlen másodperc a járáseltérése 100.000 év alatt.

A működése részleteiről és az Astron modellek evolúciójáról írt cikkeket itt megtalálod.

Seiko Astron SSH083 limited edition - a cseresznyevirágzás szépségével

Az évfordulós modell különleges megjelenést kapott, mely tökéletesen illik érkezésének időpontjához. A sakura, vagyis a japánoknak oly fontos cseresznyevirágzás ideje ugyanis márciusban kezdődik a szigetországban, és az új SSH083 modell színösszeállítását ez ihlette.

SSH083

Egészen pontosan a cseresznyevirágzás éjjeli hangulata, amikor a parkokban a holdfénytől sajátos fényben tündökölnek a cseresznyefák virágai, különös hangulatot árasztva. A japánban külön szó is van erre, a Yozakura.

Ezt a természeti szépséget láthatjuk viszont a limitált kiadású óra számlapján, a színátmenet az éjjeli fény- és színkavalkádot adja vissza, a tok bevonata pedig magát az éjjeli sötétséget.

A látvány rendkívül részletes, és egyszerre meséli el a sakura történetét éjjel és egy kicsit nappal is. Megjelenik a cseresznyevirág nappali pink színe a másodperc mutató végén és a napszak kijelzőn is, és az éjjeli ragyogása a csillagos égbolttal a számlapon, körülölelve az éjfekete tokkal.

SSH083

A tok bevonata a Seiko “super hard coating” bevonatát kapta, mely karcálló és a fekete színt is megőrzi. A zafír kristály óraüveg (mely tükröződésmentes bevonattal lett ellátva) szintén a hosszantartó karcmentes szépség záloga, domború kialakítása segít meglátni az apró részleteket is a számlapon.

Az 1500 darabos limitált kiadás egy valódi kuriózum, mely méltón ünnepli a Seiko alapításának 140. évfordulóját.

SSH083

Seiko Astron GPS Solar SSH083 limited edition technikai adatok

  • 5X53 GPS Solar kaliber
  • 6 hónap járástartalék (energiakímélő üzemmódban 2 év)
  • zafír kristály óraüveg tükröződésmentes réteggel 
  • nemesacél tok és szíj éjfekete bevonattal 
  • Smart adjuster csat (finomállítású zárrendszer)
  • 100m vízállóság
  • tok átmérő 42.7 mm
  • tok vastagság 13.3 mm
  • 1500 darabos limitált kiadás