2022. 05. 31.

Presage Cocktail Time újdonságok - egy új számlap és három új íz

A Seiko Presage kollekciója az elérhető luxus világába vezeti be az órakedvelőket. A Presage modellek kidolgozása, minősége és stílusa az időtlen eleganciát hozza el a hétköznapokon is hordható órák világába - egyfajta óraipari pret a porter a koktélbárok világával vegyítve. A sorozat most három új taggal bővül, amelyek több ponton is frissültek, mégis első pillantásra felismerhetőek a vonalaik.

Seiko Presage történelem - rövid, de sikeres

Az egyik legfiatalabb kollekció a jelenlegiek közül a Seiko kínálatában a Presage modellek sora. 2010-ben jelentek meg az első Presage modellek Japánban, ám egészen 2016-ig a Presage a japán piac kiváltsága volt. Az órák világában persze már nehéz bármit határok közé szorítani, így a világhálónak köszönhetően ez a kollekció hamar komoly népszerűségre tett szert a tengerentúlon és Európában is. 

2016-ban aztán a gyár az akkor még létező Baselworld óraipari kiállításon bemutatta és egyben az egész világon elérhetővé is tette a Presage kollekciót, és a siker innentől töretlen és megállíthatatlan volt.

A rendkívül sikeres modellek titka több összetevőből áll: szigorúan csak mechanikus kaliberek, magas minőségű kidolgozás és nagyon jól eltalált formavilág, ráadásul mindezek párosultak egy mindenki számára elérhető árszinttel - a sikerhez ennyi elég, de ennyi kell is.

Érdekel a Seiko Presage modellek teljes története, a különféle típusainak ismertetője? Olvasd el a Seiko Presage 101 című cikkünket, ebben minden információt összegyűjtöttünk a kollekcióról!

Presage Cocktail Time újdonságok több árnyalatban

A Seiko Presage kollekción belül is több stílus, több sorozat készült, más-más szegmensben mutatva meg az elérhető minőséget. Az első ilyen sorozat, amellyel az egész Presage történet indult és amellyel a világszínpadra lépett a kollekció a “Cocktail Time” modellek sora volt. 

Ennek érdekessége, hogy amíg általában a rajongók adnak beceneveket a különböző sikeres modelleknek (mint például a Turtle vagy a Samurai modelleknek), addig a Cocktail Time sorozat a nevét a gyárban kapta, hasonlóan az Alpinist modellhez. 

A Cocktail Time ebben az esetben nem csak egy becenév, de valamennyi modell ebben a sorozatban egy-egy koktélhoz köthető a színvilágában. A nagy klasszikusok éppúgy megtalálhatóak ezek között, mint a ginzai méhek mézéből készült koktélritkaság, és a színvilág, a stílus mindig szépen tetten érhető az adott órákban.

Seiko Presage SRPJ13J1 - The Aviation

Az újdonságok közül az SRPJ13J1 modell az Aviation koktéltól örökölte színeit, a kékből ibolyaszínbe hajló árnyalatú számlap a koktél ritka és érdekes összetevőjének, a Creme de violet-nek köszönheti színét, ez az a likőr, amelyet egyiptomi ibolyából készítenek, így annak színei mellett a cukros íze is jellegzetes.

Első ránézésre feltűnik a sorozatot jól ismerőknek az óra fémszíja, amely a Seiko Presage Cocktail Time modelleken megszokott öt részes kialakítás helyett most sportosabb, modernebb három részes kialakítású, tökéletesen illeszkedve a megszokott, kerek tokformához.

Seiko Presage SRPJ15J1 - The Black Velvet

Az SRPJ15J1 modell a bársonyos éjjelek feketeségét idézi fel, az ehhez illő koktél színeivel - ez a Black Velvet, a fekete bársony koktél, amely markáns ízvilágát a stout típusú sörtől kapta.

Mindhárom modell közös jellemzője az új számlap struktúra, a körkörös mintázat a fény-árnyék játékainak köszönhetően minden mozdulatra új arcát mutatja, látványos és egyedi megoldás, amely még a fekete színnel kombinálva is működik. 

Az óra tokja és fémszíja egyaránt fekete “hard coating” bevonatot kapott, amely jobban ellenáll a karcoknak és kopásnak is.

Seiko Presage SRPJ17J1 - The Irish Coffee

Az SRPJ17J1 modell az Irish coffee koktél megtestesítője. Ez a koktél egy komoly ízélmény, az Irish cream összetevőjének köszönhetően igen népszerű. 

Az óra ennek megfelelően a koktél krém színét kapta, sötétebb tónusait jól kiegészítik a rosegold indexek és mutatók, és a barna bőrszíjjal együtt barátságos, meleg hatást keltenek.

Az óra (és természetesen mindhárom új modell) mérete a jól megszokott 39.5 mm-es átmérőjű, amely a tökéletes méret, hordható és kényelmes, mégis látványos. A domború Hardlex kristály óraüveg kiemeli a számlap részleteit és egy kis vintage feelinget is kölcsönös ezeknek a modelleknek, az S betű a koronában pedig egy olyan apró részlet, amilyenek ennyire népszerűvé teszik a Seiko Presage Cocktail Time modelljeit.

Seiko Presage SRPJ13J1 SRPJ15J1 és SRPJ17J1 technikai adatok

SRPJ13J1 SRPJ15J1 SRPJ17J1
Kaliber 4R35 4R35 4R35
Járástartalék  40 óra 40 óra 40 óra
Tok átmérő 39.5 mm 39.5 mm 39.5 mm
Tok vastagság 11.8 mm 11.8 mm 11.8 mm
Tok anyaga nemesacél nemesacél (fekete bevonattal) nemesacél
Szíj anyaga nemesacél nemesacél (fekete bevonattal) borjúbőr
Óraüveg Hardlex kristály Hardlex kristály Hardlex kristály
Vízállóság 5 bar  5 bar  5 bar 

További Cikkek

óra kereső

Találja meg az Önhöz illő Seiko órát!

Nehezen boldogulsz a divat és stílus világában és segítség kellene a döntéshez? Ennek érdekében összegyűjttünk néhány tanácsot, amelyeket mindenképp érdemes átnézned.
[et_pb_button button_text="Megtekintés" button_alignment="center" _builder_version="4.4.1" custom_button="on" button_bg_color="rgba(208,202,202,0)" button_border_color="rgba(208,202,202,0.5)" button_bg_color_last_edited="off|desktop" button_bg_color__hover_enabled="on|hover" button_bg_color__hover="rgba(208,202,202,0.5)" button_bg_enable_color__hover="on" button_border_color__hover_enabled="on|hover" button_border_color__hover="rgba(208,202,202,0)"][/et_pb_button]

TOVÁBBI CIKKEK